Matematikai emlékversenyen indultak az EJROK-os diákok
A tanulmányi versenyek célja, hogy a diákok érdeklődési körüknek megfelelő megmérettetéseken vehessenek részt és tudásukat elmélyíthessék az adott területen. További cél…
A tanulmányi versenyek célja, hogy a diákok érdeklődési körüknek megfelelő megmérettetéseken vehessenek részt és tudásukat elmélyíthessék az adott területen. További cél…
Az online csalások és átverések legelterjedtebb formáit mutatják be egy most indult minisorozatban. Az első részben azokkal az sms-ekkel foglalkoznak,…
A shihan Juhász Ferenc vezette kis csapat tagjai közt hevesi versenyzők is voltak, karöltve az egri, felsőtárkányi és ostorosi karatékákkal – olvasható a…
A minőségi színházi előadások eljuttatásának missziója mellett a Déryné Program egyik kiemelt célja a közösségépítés. Több eredményes és hatékony lépés…
Gázszivárgás leggyakrabban a karbantartás hiánya miatt következik be, vagy az elöregedett vezeték, berendezés műszaki meghibásodásból fakad. Ezen eseteknél fennáll a…
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) megbízásából elkészült a KAPP, a katolikus egyház mobilapplikációja, amelyet bárki letölthet a Play áruházból…
A Hevesi Gazdakör szeretettel meghív minden érdeklődőt az általa szervezett gazdafórumra, melynek helyszíne a Hevesi Művelődési Központ.
A Tudásbajnokság az a tanulmányi verseny, ahol minden általános iskolás megtalálja a kedvére való kihívást. A verseny az alsósoknak nagyszerű…
Az Ikarus BSE színeiben versenyző és városunkat képviselő gerelyhajítók ezúttal a MATE-GEAC felkészülési versenyen indultak el. Az eseményről ezúttal is Megyeri…
Nagy diák bűnmegelőzési teszt néven online játékot indított a DUE Médiahálózat a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával azzal a céllal, hogy…