Sokszínű programkínálattal várt minden érdeklődőt a Hagyományőrző Nap június 7-én Hevesen, a Radics Udvarban. A szervezők célja, hogy a hagyományos mesterségek és népi kultúra újraéledjen – nemcsak az idősebb generációk emlékeiben, hanem a fiatalok kíváncsi keze alatt is. Ez a nap egy kicsit időutazás is volt, ahol a múlt megelevenedett, a hagyomány életre kelt, és a közösség együtt ünnepelt. A programot Sveiczer Sándor, Heves város polgármestere nyitotta meg, majd a Hevesi Nyugdíjas Egyesület Őszikék Kórusa köszöntötte a közönséget.
A rendezvény kiemelkedő eseménye a “Tudásunkkal kézenfogva” című hímző- és kosárfonó szakköri kiállítás, melyet Buzás Eszter Mária, az NMI Heves Vármegyei Igazgatója nyitott meg, a mesterségbemutató szakkörök közreműködésével.
A nap során változatos mesterségbemutatók és kézműves foglalkozások várták a látogatókat: gyékény-, gyöngy- és vászonszövés, hímzés, faragás, vesszőfonás, nemezelés, bútorkészítés, kötélverés és gyöngyfűzés. A gyerekeket külön “Gyermek-Kuckó” fogadta, ahol szórakoztató és kreatív programokkal készültek számukra.
A Csillagvirág Kórus népdalcsokorral köszöntötte az alkotókat, a “Le a kalappal, fotózkodás Marcival” programot pedig első ízben rendezték meg a szervezők, lehetőséget biztosítva mindenkinek, hogy Heves ikonikus alakjával egy képre kerülhessenek.
A tehetséges gyermekek köszöntése és díjazása is hagyomány már, ezen a napon 13 diák vehette át a városvezetés elismerését, majd “Színpadon az ifjúság” címmel iskolai produkciókban mutatkozhattak be a hevesi fiatalok.
A délutáni zenei műsort a Molnár-Kovács Népzenei Duó indította, 14 órától pedig “Tavaszi TáncGála” várta a látogatókat, ahol a Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola néptáncosai mutatták be tudásukat. A délután további részében a Lajtha László Néptáncegyüttes és a Maconka Népzenei Együttes lépett színpadra. A program egy közös táncházzal zárult, melyen a Maconka hívta táncba a publikumot.
A rendezvény megvalósulását a Hagyományok Háza Hálózat – Csoóri Sándor Alap, Heves Város Önkormányzata és a hevesi Művelődési Központ támogatgta.
Fényképezte: Hevesi Hírportál/Jakab Tibor