A világ számos országában ma tartják a munka ünnepét
A munka ünnepe (korábban a munkások ünnepe) a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnap, a legtöbb országban hivatalos állami szabadnap, amely…
A munka ünnepe (korábban a munkások ünnepe) a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnap, a legtöbb országban hivatalos állami szabadnap, amely…
Aki szeretne egy kellemes és szórakoztató délutánt eltölteni a családdal, látogasson el a városi sportpályára május 7-én délután, ahol 13 órától…
A májusfa eredete valószínűleg a kereszténységet megelőző korokba nyúlik vissza, de később keresztény jelentést is kapott. A májusfát általában április…
“Hagyomány. Érték. Közösség. Megtartó képesség.” Lélekemelő, látványos produkciókkal örvendeztették meg városunk lakóit a tánc világnapján az ország egyik legnépszerűbb Néptáncegyüttese,…
Abban a világban, amelyben élünk, végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak leáldozik, miközben a háború szólistái törnek…
Bátran kijelenthetjük, hogy mára talán az egyik legnépszerűbb vagyon elleni bűncselekménnyé lépett elő a csalás. Az emberek nagy része még…
Iskolánk 6. és 7. osztályos tanulói a Határtalanul pályázat keretében négynapos kiránduláson vettek részt a Felvidéken – számolt be az…
A Lánglovagok Egyesület 2019-ben indította el az első e-learningjét a társasházak tűzvédelméről abból a célból, hogy a közös képviselők tisztában…
A gesztenyékkel manapság leginkább csak karácsonyi vásárokban vagy iskolai gyűjtőakciók során találkozunk, azonban 2023-ban talán mégis több figyelem jut majd…
Április 24-én, 11 óra körüli időben egy magát ügyvédnek kiadó férfi felhívta W. Pálné 75 éves gyöngyösi lakost azzal, hogy…