Jó hangulatban telt a III. Mikulás Kupa az EJROK-ban
Nevetés, szurkolás, sport, küzdelem, labdarúgás. Ezek jellemezték iskolánk tornatermét és környékét ma délután, hiszen ekkor és itt került sor a…
Nevetés, szurkolás, sport, küzdelem, labdarúgás. Ezek jellemezték iskolánk tornatermét és környékét ma délután, hiszen ekkor és itt került sor a…
Az elmúlt napokban a Benedek Elek EGYMI alsó tagozatos diákjai látogattak el a Hevesi Kulturális Központ Könyvtár Tagintézményébe – természetesen a közelgő…
Tolna megyében jártak a hevesi sportolók, december 2-án a XVIII. Dombóvári Karatesuli Mikulás Kupán vettek részt. Ahogyan azt Lévai Béla…
A Zeneművészeti Tagintézmény – hagyományai szerint – ebben a tanévben is sikeresen megrendezte növendékei számára a zenei műveltségi vetélkedőt, melynek témája…
Vasárnap délután kicsiny, de csodás városrészünkön Alatkán is sor került az adventi gyertyagyújtásra. Az adventi készület első napján Lányi József, a…
November 29-én már másodszor jöttek el az iskola-előkészítő foglalkozásra a város nagycsoportos óvodásai és szüleik – írja a Szent Gellért Katolikus…
„Ádventi szép csillag, fényedben hadd járjunk, teljen meg fényeddel vaksötét világunk! Lássuk meg az úton: mi egymásért élünk, mi segítünk…
Sváby András, a Heti Napló műsorvezetője volt a Dél-Heves vármegyei Vállalkozói Fórum kiemelt vendége, aki előadásában elmesélte, hogyan lehet a tapasztalatait…
Pár napja még Budapesten, az Ikarus BSE évzáróján vettek részt a hevesi atléták, december eleje óta viszont már Mátraházán töltik a napjaikat.…
A Magyar Vöröskereszt javaslata alapján, 1988-tól november 27-e a Véradók Napja Magyarországon. Azért esett a választás erre a napra, mert…