Édes-víz: díjátadó Hevesen a víz világnapja alkalmából (képgalériával)
A Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola, mint a környezettudatosság mellett elkötelezett intézmény az idén 20. alkalommal hirdette meg alkotói pályázatát a víz…
A Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola, mint a környezettudatosság mellett elkötelezett intézmény az idén 20. alkalommal hirdette meg alkotói pályázatát a víz…
Sveiczer Sándor, városunk polgármestere tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a húsvéti ünnepek után megkezdődik az alatkai bekötőút teljes körű felújítása a Kisvadász Vendéglőtől…
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott – jelentette…
Március 25-én tizenötödik alkalommal rendezték meg – Bartók Béla születésnapjára is emlékezve – a Kárpát-medencei Tehetségnapot. A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek…
A vetélkedő célja a rendőri balesetek megelőzése, továbbá a szakmai és a közlekedési szabályok ismeretének felfrissítése és elmélyítése volt –…
A Központi Statisztikai Hivatal a lakosság utazási szokásaival, illetve az információs és kommunikációs technológiai eszközök használatával kapcsolatban vizsgálódik, rögtön mutatjuk is…
Jászberény adott otthont az idei Ippon Shobu Karate Diákolimpiának, ahol március 23-án a hazai karate élet kiemelkedő eseménye zajlott. A…
A Víz Világnapján az osztály egy különleges kiránduláson vett részt: Heves város legújabb ökoturisztikai fejlesztését tekintették meg, azaz ellátogattak a…
A MAVIR bruttó üzemirányítási adatai szerint március 20-án tartósan meghaladta a 3000 megawattot az 50kW feletti méretű napelemes rendszerek összes…