Baleset történt Heves és Tenk között
Összeütközött egy motoros és egy személyautó Heves és Tenk között, a 31-es főút 117-es kilométerszelvényénél, az Átány felé vezető elágazásnál.…
Összeütközött egy motoros és egy személyautó Heves és Tenk között, a 31-es főút 117-es kilométerszelvényénél, az Átány felé vezető elágazásnál.…
Egymillió forint önrész mellett maximálisan 6 millió forintos támogatás vehető igénybe, amelynek fele kamatmentes hitel, másik fele vissza nem térítendő…
Az EgészségAblak alkalmazás bármilyen telefonra letölthető, ingyenes mobilalkalmazás. Sikerét jól mutatja, hogy már több mint 2,8 millióan használják. Az eddigi…
A Művelődési Központ által szervezett hagyományápoló húsvéti program idén sem okozott csalódást a résztvevőknek. A szervezők nagy hangsúlyt fektettek a családok összekovácsolására…
A Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program keretében kiírt „Tehetségközelben” komplex tehetséggondozó programok…
Az Egervölgyi Református Egyházmegye 2024. március 21-én rendezett országos hittanversenyt Mezőkövesden, a helyi református templomban. A megmérettetés két szakaszból állt: először a…
A Mozaik Kiadó tanulmányi versenyén informatikából az iskola hetedikes diákjai jó eredményeket értek el – tudtuk meg az intézmény közösségi…
Éden mindenké(p)pen címmel nyílt meg Jakab Tibor hevesi természetfotós tárlata Poroszlón, a Tisza-tavi Ökocentrum tetőteraszán. A március végétől látható kiállítást…
Hagyományainkhoz híven idén is tagiskoláinkkal közösen szerveztük meg a húsvéti lelki napunkat. A programok tíz helyszínen zajlottak, közel hatszáz fő…
Mint arról korábban már beszámoltunk, az Agrárminisztérium hatáskörébe tartozó, 2023/2024 évi szakmai tanulmányi versenyek elődöntője az év elején lezajlott. Arról is hírt…