Városunkban zajlott az idei Ippon Shobu Magyar Bajnokság és az Utánpótlás Magyar Kupa verseny
A szakág idei legrangosabb megmérettetésére 46 egyesületből 287 karatéka, közel 500 nevezést adott le. Így az utóbbi évek legerősebb és legnépesebb…
A szakág idei legrangosabb megmérettetésére 46 egyesületből 287 karatéka, közel 500 nevezést adott le. Így az utóbbi évek legerősebb és legnépesebb…
A Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium hagyományosan minden ősszel, több mint három évtizede rendezi meg a Neumann-versenyeket. Ezek a…
A Miskolci Nemzeti Színház két kiváló művésze, Eperjesi Erika, a színház primadonnája és Kriston Milán, a színház művésze, közös produkcióval…
Egyre látogatottabbak a hevesi Művelődési Központ ünnepekhez kapcsolódó hagyományőrző családi játszóházai. Szervező kollégáimmal most is számos programmal készültünk. Lezárva az…
Hazai pályán játszotta legutóbbi NBII-es női kézilabda mérkőzését a Juventus-Panoráma Hevesi SE csapata a Mogyoród KSK gárdája ellen. A félidő 13-15-ös…
“Szükséges, hogy időnként túllépjünk azokon a határokon, amelyeket magunk húzunk meg magunknak” – mondja Liptai Claudia, aki országos turnéra indult…
II. Hevesi Darts Open november közepén várta a sportág szerelmeseit, egész nap repkedtek a nyilak a Művelődési Központ rendezvénytermében. A darts, mint…
A közelgő ünnepekre gondolva szervezte meg a Művelődési Központ kézműves játszóházát, melyre november 18-án délután várják az érdeklődő gyermekeket és…
A magyar karácsonyi tradíciók elengedhetetlen ínyencsége a szaloncukor, ami az ország határain kívül csak kevés helyen ismert. Bár számtalan változat kapható a…
A küzdelemben különböző korú és lovaglási tudású gyerekek mérik össze ügyességüket és hátasaik képességeit. A program két részből áll: délelőtt ugró versenyszámokat, délután pedig…