Programok
Virágvasárnappal kezdődik a nagyheti liturgia
Nagyheti liturgián vehetnek részt a hívek Hevesen, a belvárosi templomban, melynek keretében virágvasárnap, nagypénteken és…
“Öltöztessük” díszbe a város tojásfáját!
A városi karácsonyfa feldíszítésének közös élménye után, a húsvéthoz kapcsolódóan hasonló kezdeményezés indult el településünkön, melynek szeretnénk,…
Anikó előadását arany minősítéssel értékelte a zsűri
Fodor Anikó, a hevesi Szent Gellért Katolikus Általános Iskola 7. osztályos tanulója kiválóan szerepelt a…
Taroltak a Körzetis diákok a Sulikézi Fesztivál második fordulójában
A hevesi Körzeti Tagiskola diákjai is összemérhették ügyességüket a Sulikézi Fesztivál keleti csoportjának második fordulójában…
Programok megrendezésére pályázhatnak a hevesi civil szervezetek
A HEVES VÁROSÉRT KÖZALAPÍTVÁNY pályázatot hirdet 2017. évre civil szervezetek (egyesületek és alapítványok), közalapítványok számára.…
Teremtésvédelmi Nap a Szent Gellért Katolikus Általános Iskolában (KÉPEK)
„Isten azért adta a világot az embernek, hogy törvényei szellemében vigyázzanak rá, óvják, és úgy…
Tanulni vágyó fiatalok és mentorcsaládok jelentkezését várják
MEGHÍVÓ az EFOP-1.3.5-16-2016-00037 számú projekt nyitórendezvényére Az Egyesület a Társadalmi Tőke Fejlődéséért nevű szervezet 2017. április 1.…
Amit csak a nyertes visz: belépőjegy a magyar válogatott futballmérkőzésére
Aranykalász Kupa: Kispályás Műfüves Bajnokságot hirdet az Aranykalász tészta Hevesen. Nevezni 2017. április 07-ig lehet.…
Díjmentes pénzügyi fogyasztóvédelmi tanácsadás Hevesen
A Pénzügyi Tanácsadó Irodahálózat április 05-én, 11-17 óráig várja pénzügyi fogyasztóvédelmi tanácsadásra a hevesieket. Az…
HEVES-Húsvéti programok kicsiknek és nagyoknak
Ajtódíszek, tavaszi dekorációk készülnek majd a húsvéti kézműves játszóházban, valamint modern és a hagyományos tojásfestő…
