Újabb ingatlanokra kerülhetett ki a Tiszta, virágos Hevesért tábla
Immár hetedik alkalommal pályázhattak városunk lakói a Tiszta, virágos Hevesért címre, melyet az önkormányzat még 2015-ben alapított azzal a szándékkal,…
Immár hetedik alkalommal pályázhattak városunk lakói a Tiszta, virágos Hevesért címre, melyet az önkormányzat még 2015-ben alapított azzal a szándékkal,…
A Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium matematikaversenyt hirdetett általános iskolák hatodik osztályos tanulói részére. Az első két fordulón legsikeresebben szereplő…
December 11-én 10 órakor megáldásra került egykori plébánosunk, Kovács József atya síremléke, akinek áldozatos élete és munkássága még ma is…
„Jó a Gazdagság, de jobb a Mesterség: mert ha a gazdagság elvész is, megmarad a Mesterség” – a régi mesterek…
Tizedik alkalommal rendezik meg a Focival a gyógyulásért jótékonysági futballtornát, amelynek eddigi története során Gyöngyös biztosított helyszínt, ám felújítási munkák…
Városunk szülötte, a Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművész életművével, a hevesi kúriákat bemutató interaktív előadásokkal, alkotósarokkal és számos turisztikai attrakcióval várja…
Luca-napon különös szokásokat tartottak be az emberek, amik a jószerencsét hivatottak hozni, és a bajt távol tartani. A hagyomány szerint…
„Akit annyian vártak, eljön nemsokára. Szívünkbe zárhatjuk, karácsony napjára. Jézus, kik rád várnak, nem hiába várnak. Te hozol most is…
Kő Pál öröksége címmel tartottak emlékkonferenciát a Mester 80. születésnapja alkalmából, a megújult és felavatott Halász-kúriában. A Csillagbojtár Kulturális és Oktatási…
A hevesi Művelődési Központban is gyűjtötték az adományokat A Polgári Hatvanért Közhasznú Alapítvány idén másodjára vállalta magára a nemes feladatot,…