Felragyogott a szeretet lángja is Heves és Alatka adventi koszorúin
Elérkezett advent negyedik vasárnapja is, s immár az összes gyertya ég Heves és Alatka adventi koszorúin. Négy héten keresztül lehettünk…
Elérkezett advent negyedik vasárnapja is, s immár az összes gyertya ég Heves és Alatka adventi koszorúin. Négy héten keresztül lehettünk…
Régi hagyománya a Zeneiskola pedagógusi karának, hogy karácsonyi koncerttel örvendezteti meg nemcsak tanítványait, hanem minden zeneszerető hevesit és környékbélit. Az…
A Heves Városért Közalapítvány és Heves Város Önkormányzata szervezésében először 2018-ban, hagyományteremtő szándékkal került megrendezésre a „Szeretlek Heves!” című vetélkedő.…
2019. december 14-én a Művelődési Központ adott otthont a mozgáskorlátozottak hagyományos karácsonyi ünnepségének. A vendégeket Szabó Zsolt országgyűlési képviselő, Sveiczer…
A Hevesi Karate klubot hét induló képviselte a novemberben megrendezett Ippon Shobu Karate-Do Országos Bajnokság gödöllői rendezvényén. A három első…
Alatka adventi koszorúján is fellobbant a harmadik, az öröm lángja, melyet Lányi József, a körzet képviselője gyújtott meg. A hevesi…
Advent harmadik vasárnapján lángra lobbant az örömöt jelentő gyertya is Heves adventi koszorúján, melyet városunk polgármestere és felesége gyújtottak meg.…
Rekordmennyiségű felajánlás gyűlt az Egri SzC Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakgimnáziumában meghirdetett “Menhelyi állatok karácsonya” elnevezésű, immáron hagyománnyá vált adventi adománygyűjtésen,…
A januárban Ver Deco Iparművész művészeti díjjal elismert hevesi Simon Judit több mint három éve ismerkedett meg a Paverpol textil-szobrászattal, egy…
2019. december 12-én került megrendezésre a XXVIII. Mátyás Ferenc Kézilabda Emléktorna. Az ünnepélyes megnyitón a csapatok megemlékeztek a névadó Mátyás Ferencről,…