Atlétika – Európa bajnoki szint és hét új egyéni csúcs
Nagyszerűen sikerült az Ikarus BSE színeiben versenyző hevesi atléták július 19-i súlylökő és gerelyhajító versenye, ami számukra “hazai pályán” zajlott,…
Nagyszerűen sikerült az Ikarus BSE színeiben versenyző hevesi atléták július 19-i súlylökő és gerelyhajító versenye, ami számukra “hazai pályán” zajlott,…
A július 13-án kezdődő nyári élménytábor második turnusa is számos klassz elfoglaltságot kínált a résztvevő gyerekeknek. Az ismerkedést megkönnyítette, hogy…
A Közlekedési Kultúra Napja rendezvénysorozat keretében a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) videópályázatot hirdet fiatalok számára a helyes közlekedési kultúra népszerűsítése…
A vírushelyzet felülírta a terveket és csúszással ugyan, de az idén is várták a pecásokat a Hevesi Nagy Ho-Ho-Horgászverseny küzdelmeire.…
Az „Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány” jóvoltából a nyári szünet 5 napját napközis táborban töltötte 73 körzetis diák. A nyertes…
Július 6-án kezdődött annak a három nyári tábornak az első turnusa, melyet a Hevesi Kulturális Központ Művelődési Központ Tagintézménye szervezett…
A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat 2020-ban a 17. évadára készült. Fő célja az erdő és a zene, a művészet erejével…
Július 5-én folytatódott az idén útjára bocsátott új versenyszéria, amelynek az első versenyét két héttel ezelőtt, Szentesen rendezték meg. A Dél-alföldi Dobó…
Minden kerti munkának meghatározott ideje van, amit érdemes mindig tiszteletben tartani. Habár az időjárás késleltetheti vagy siettetheti a kerti munkák…
A koronavírus-járvány előtt a horvát tengerpart a magyar nyaralók kedvelt célpontja volt, a vírus megjelenésével viszont változott a helyzet. Déli…