Frutti és Veggi az őszibarack nyomában
Az Európai Friss Csapat program második, főzőworkshoppal egybekötött sajtóeseményén Frutti és Veggi az őszibarack nyomába eredt az egyik legnagyobb hazai…
Az Európai Friss Csapat program második, főzőworkshoppal egybekötött sajtóeseményén Frutti és Veggi az őszibarack nyomába eredt az egyik legnagyobb hazai…
Ünnepi könyvbemutatót tartottak 2021. augusztus 25-én a Hevesi Helytörténeti Gyűjteményben: Berényi László “Tisza menti vadvirágok” című könyvét ismerhették meg az…
A Hevesi Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti Tagintézménye a sikeres Erzsébet-táborok pályázatnak köszönhetően, augusztus utolsó hetében újra…
Idén ünnepeljük nemzeti fizetőeszközünk bevezetésének 75. évfordulóját, mely alkalomból nagyszabású kvízjátékot indított el Forint Hősök Tere címmel a Magyar Nemzeti…
Ismét szórakoztató színházi előadást varázsolt a Művelődési Központ színpadára a Déryné Program keretében fellépő társulat. Augusztus 22-én a hevesi publikum…
A zenéé és a táncé volt a főszerep az augusztus 21-én megrendezett hevesi Városnapon. Az új kenyér és az államalapítás…
Térzene koncertre várta az érdeklődőket augusztus 20-án este a hevesi Művelődési Központ. Az intézmény kertjében felállított színpad előtti teret zsúfolásig…
Ismét fergeteges színházi előadásban lehet része a hevesi publikumnak a Déryné Program támogatásának köszönhetően. Augusztus 22-én “A falu rossza” próbálja…
Augusztus 21-én városunkba látogat Király Viktor, a negyedik Megasztár győztese, a 2008-as Év Hangja. Az idei városnapon 16.30-kor, akusztikus koncerttel…
Pély Barna lesz a hevesi városnap egyik vendége augusztus 21-én. A zenész Marty Cintronnal, a No Mercy frontemberével együtt lép…