Tehetségműhelyek tanulmányi kirándulása – ezúttal Debrecen volt az úticél (videóval)
Sikeresen pályázott a Hevesi Körzeti Általános Iskola a Miniszterelnökség megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, és a Nemzeti Tehetség Program által…
Sikeresen pályázott a Hevesi Körzeti Általános Iskola a Miniszterelnökség megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, és a Nemzeti Tehetség Program által…
Óriásit bulizott a közönség a VII. Heves Alatkai EperFesztivál záró produkcióján. Szikora Róbert és az R-GO kétórás szuper-koncerttel koronázta meg a színes programkínálatot,…
Tömegeket vonzott a hetedik alkalommal megrendezett HEVES-ALATKAI EPERFESZTIVÁL: több ezer ember szórakozott kitűnően a nagyszínpadon zajló produkcióknak, a változatos kiegészítő…
Két nap alatt két helyszínen álltak rajthoz az Ikarus BSE színeiben versenyző és városunkat képviselő atléták, amelyek során értékes helyezéseket…
Évek óta nagy sikerrel rendezi meg a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola Tarkabarka estjét, mely az idei tanévben május 19-én,…
Két versenyszámban is országos döntőbe jutottak a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda atlétái. A diákolimpia fináléját 2023. május…
„Hazai terepen”, vagyis az Ikarus BSE pályáján szerepelhettek a hevesi atléták az egykori atléta, edző és sportszakember emlékére megrendezett viadalon,…
Az évad utolsó mérkőzését idegenben játszotta a Hevesi SE férfi kézilabda csapata. A BAZ-Heves megyei bajnokság 21. fordulójának összecsapásán a tavalyi…
Ugyan a döntőt Budapesten rendezték, ennek ellenére a hevesi fiú gyakorlatilag hazai pályán szerepelt, hiszen a finálé helyszíne az Ikarus…
Tartalmasan telt a szombat délelőtt az intézményben, a Petőfi-emlékév jegyében ismert költemények hangoztak el, valamint a költő 1844-ben írt verses meséje, a…