Archívum
Népszerű
0
Első alkalommal csatlakoztak Körzetis diákok a KÓDOLÁSI HÉT programjához
A hagyományos, őszi csapatépítő osztálykirándulásokat követően újabb lehetőséget kaptak a körzetis osztályok a közös élményszerzéshez.
Archívum
Szomorú időben is vígan sütötték a tepertőt Hevesen
A Márton–napi népszokások egyrészt a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, az év végéhez, az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely…
Újra itt a tél: havazott a Mátrában
Szombaton az ország több pontján erősen havazott. Az Alpokalján és Sopronban hullott először nagy mennyiségben a hó, majd egészen a Mátráig…
Hevesi elismerést hozott az énekes rigók harca az Év Természetfotósa pályázaton – Jakab Tibor természetfotóssal beszélgettünk
Már hagyomány, hogy az ország legnívósabb pályázatán két, városunkban élő természetfotós is betekintést nyújt a bennünket pár kilométeres körzetben körülvevő,…
Fedeles pályán ugratnak vasárnap Heves-Alatkán
November 13-án, vasárnap 9 órakor startol a Kasper Lovastanya Fedeles Díjugrató Versenye, melyre hívják és várják a nevezőket, és a…
Hevesi kisdiákok Márton napi küzdelmei
Ha nem is száz, de nagyon sok „kisliba” vetélkedett 2016. november 09-én a Heves Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban. Hatodik osztályos diákok…
Márton napi jótékonysági bál a Körzeti iskoláért
A Hevesi József Általános Iskola és AMI Körzeti Tagiskola több éve már, hogy táncba hívja azokat a szülőket, pedagógusokat és…
Szombat hajnalban jöhet a hó
Egy mediterrán ciklon hoz többfelé sok csapadékot, a szeles időben szombaton nagyobb területen válthatja fel az esőt havas eső, havazás.
Helytörténeti vetélkedő: Közismert hevesiekről tudósítottak diákjaink
„A hagyomány nem csak a múltról szól, a jövőt is meghatározza” – A Márton-napi vigasságok egyik eseménye a Városi Könyvtár…
Virágot venni jó! – Játék nyereményekkel
A Magyar Virágkötő Egyesület és Közép-Kelet-Európa legnagyobb virágpiaca egy – remélhetőleg – nagyszerű virágnépszerűsítő program kidolgozásán fáradozik. Egy lépéssel előttük…
Hevesen a Unique! – Sztárvendéggel mulathatunk a Márton-napi Vigasságokon
Közeledik Márton napja, s vele együtt a „Márton-napi Vigasságok” is, melynek alkalmával a hevesiek kétszeresen is ünnepelnek; azt a bizonyos…
