Ünnepélyes névadó rendezvényen vette fel az Aranykapu Óvoda nevet a Heves Városi Óvodák és Bölcsőde Arany János úti Óvodája, amely 1980 óta több mint kétezer gyermek nevelésében vállalt szerepet. A vendégeket Mihicsné Lengyel Adrienn, a Heves Városi Óvodák és Bölcsőde főigazgatója köszöntötte. Ünnepi beszédet mondott Dr. Juhász Áron országgyűlési képviselő. A programot megtisztelte jelenlétével Makó Nándor tanácsnok, valamint Varróné Ungvári Ágnes, az intézmény nyugalmazott vezetője is.
Ünnepélyes névadó rendezvénynek adott otthont a Heves Városi Óvodák és Bölcsőde Arany János úti Óvodája, amely a jövőben Aranykapu Óvoda néven folytatja működését. Az eseményen a város közintézményeinek vezetői, az óvoda dolgozói, a szülők és a gyermekek együtt ünnepelték az óvoda életének jelentős mérföldkövét. Az ünnepség emelkedett hangulatát Nagyné Gulyás Katalin és Suha Boglárka hegedűművészek előadása alapozta meg.
Az intézmény története több mint négy és fél évtizedre nyúlik vissza. Az Arany János úti Óvoda 1980-ban nyitotta meg kapuit, és azóta meghatározó szerepet tölt be Heves város óvodai nevelésében. Az elmúlt 46 év során több mint kétezer gyermek töltötte itt kisgyermekkorának meghatározó éveit, szerezte első közösségi élményeit, kötötte első barátságait és készülhetett fel az iskolai életre.
Dr. Juhász Áron ünnepi beszédében a közösség, a gyermekekért végzett munka és az óvodapedagógusok hivatásának jelentőségét hangsúlyozta. Köszönetet mondott mindazoknak, akik nap mint nap azon dolgoznak, hogy a gyermekek szeretetteljes, biztonságos és inspiráló környezetben tölthessék mindennapjaikat. Beszédében kiemelte, hogy az Aranykapu név méltó módon fejezi ki mindazokat az értékeket, amelyeket az intézmény képvisel: a gyermekek iránti szeretetet, a közösség erejét és a jövőbe vetett hitet.
A rendezvény ünnepi programjában fellépett az Alma csoport, amely a Járási Óvodai Ki Mit Tud? rendezvényen idén kiemelt arany oklevelet szerzett. A gyermekek színvonalas előadását nagy tapssal jutalmazta a közönség. Ezt követően az óvoda Pántlika hagyományőrző, tehetséggondozó csoportja lépett színpadra. A csoport az elmúlt két évben szintén kiemelt arany minősítésben részesült, és műsorával ezúttal is nagy sikert aratott.
A névadás jelentőségéről Mihicsné Lengyel Adrienn főigazgató beszélt. Elmondta, hogy a névválasztás során fontos szempont volt az intézmény múltjának tisztelete. Az Arany János úti Óvodát több mint kétezer egykori óvodás ismeri és őrzi emlékeiben „Arany Oviként”, ezért olyan elnevezést kerestek, amely megőrzi ezt az örökséget, ugyanakkor új tartalommal is gazdagítja azt.
Beszédében úgy fogalmazott: „Az Aranykapu szóban benne van a mesék varázsa, a biztonságos átjáró a kisgyermekkor világából a tanulás, fejlődés és önállósodás felé vezető úton.”
Hangsúlyozta, hogy az óvoda nem csupán intézmény, hanem második otthon is a gyermekek számára. Az Aranykapu olyan jelkép, amely egyszerre őrzi a gyermeki ártatlanságot, a játék örömét és a kíváncsiságot, miközben kaput nyit a világ felfedezése felé.
A főigazgató kiemelte, hogy az új név egyben felelősséget is jelent: minden nap azért dolgoznak, hogy az ide érkező gyermekek biztonságban, szeretetben és odafigyelésben részesüljenek, és úgy léphessenek át az Aranykapun, mintha egy varázslatos világba érkeznének, ahol mindenki fontos, mindenki számít, és mindenki önmaga lehet.
Az ünnepség egyik legvidámabb pillanata a hevesi hagyományokhoz kapcsolódó dísztorta összetörése volt, amely mosolyt csalt kicsik és nagyok arcára egyaránt.
A rendezvény állófogadással és kötetlen beszélgetéssel zárult. A névadó ünnepség azonban jóval több volt egy névváltoztatásnál: egyszerre szólt a múlt tiszteletéről, a jelen közösségének összetartozásáról és a jövőbe vetett bizalomról.
Az Aranykapu Óvoda neve mostantól ezeket az értékeket hordozza tovább, és jelképezi azt a szeretetteljes közösséget, amely immár 46 éve nyit kaput a hevesi gyermekek előtt a játék, a tudás, a szeretet és a közös élmények világába.
