2026. June 8. Medárd napja

XI. Heves Kupa – Hazai siker és emlékezetes karateünnep Hevesen

0

Immár tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Hevesi Karate Klub a Heves Kupát, amely ismét bizonyította, hogy az eredményes versenyszervezés alapja az összetartó, elhivatott csapatmunka. A rendezvény sikeréhez a teljes hevesi csapat hozzájárult, hiszen az előkészületektől kezdve a lebonyolításon át az utómunkálatokig mindenki maximálisan kivette részét a feladatokból. A versenyre a lemondások ellenére is jelentős mezőny érkezett: 29 magyar és 1 szlovák klub összesen 195 karatékája mérte össze tudását négy küzdőtéren. A megmérettetésről a szervező klub közösségi oldalán olvashatunk képes beszámolót.

A megnyitó ünnepségen a résztvevőket a házigazda klub vezetője, Lévai Béla köszöntötte. Beszédet mondott Sveiczer Sándor, Heves város polgármestere, Juhász Ferenc, a Magyar Karate Szakszövetség alelnöke, valamint Kovács Gyula, a HSE elnöke is.

A csapatok bemutatását követően a résztvevők néma főhajtással emlékeztek az elhunyt Tóth Gyula mesteredzőre, Varga Csaba barátra és edzőtársra, valamint a közelmúltban elhunyt Botos Zoltán edzőtársra, tisztelegve életútjuk és munkásságuk előtt.

A verseny díszvendégei Büki Péter, a Magyar Budo tulajdonosa, Tóth Tamás támogató, valamint Roppantó Róbert, az MKSZ versenyellenőre voltak. A küzdelmek szakmai irányítását Nemes István főbíró végezte, aki koordinálta a négy tatamin zajló versenyeket.

A legeredményesebb csapatok

A 30 klub részvételével zajló verseny végén az alábbi sorrend alakult ki:

1. Hevesi Karate Klub
2. Hajdúnánási Hódos Imre SE
3. Dombóvári Karatesuli
4. Agria SKE
5. Shobukai SKE
6. Fuku-do SE
7. Nagykálló
8. ÉMSKE
9. Erdőkertesi SE
10. Balassagyarmati KSE

Különdíjasok:

  • A legeredményesebb 13 év alatti lány versenyzők: Varga Éva (Shobukai) és Decsi Nóra (Fujinaga)
  • A legeredményesebb 13 év alatti fiú versenyző: Kocsis Nimród (Balassagyarmat)
  • A legeredményesebb 14 év feletti női versenyző: Gulyás Szonja (Dombóvár)
  • A legeredményesebb 14 év feletti férfi versenyző: Várai Bence (Dombóvár)
  • A legeredményesebb hevesi fehér öves versenyzők: Kalmár Klaudia és Vona István Dominik
  • A legeredményesebb hevesi színes öves versenyző: Lévai Eszter

A hazai versenyzők számos dobogós és pontszerző helyezést értek el.

Egyéni versenyszámok:

  • Töröcsik Zalán („D” kategória): kihon 4. hely, kihon kumite 2. hely, szivacs kumite 3. hely
  • Kalmár Klaudia („D” kategória): kihon 2. hely, kihon kumite 2. hely, kata 2. hely, kihon ippon kumite 2. hely
  • Vona István Dominik („D” kategória): kihon 3. hely, kihon kumite 1. hely, kata 3. hely, szivacs kumite 1. hely
  • Mihics Nándor („D” kategória): kihon kumite 2. hely, szivacs kumite 3. hely
  • Morvai Zente („D” kategória): kata 4. hely, szivacs kumite 1. hely, kihon ippon kumite 3. hely
  • Szabó Benett („D” kategória): kata 2. hely, felnevezett kata 1. hely, kihon ippon kumite 2. hely
  • Tóth László („D” kategória): szivacs kumite 2. hely, kihon ippon kumite 2. hely
  • Frisch Dávid („D” kategória): kata 4. hely, kihon ippon kumite 3. hely
  • Molnár Roland („C” kategória): kihon ippon kumite 2. hely, felnevezett kihon ippon kumite 3. hely
  • Balog Péter („C” kategória): kata 3. hely, kihon ippon kumite 2. hely
  • Kiss Roland („B” kategória): kata 3. hely, haladó kihon ippon kumite 2. hely
  • Bakos Péter Botond („B” kategória): kata 4. hely, nihon shobu kumite 3. hely
  • Lévai Eszter („A” kategória): kata 1. hely, nihon shobu kumite 1. hely
  • Szabó Dávid („A” kategória): kata 3. hely

Csapatversenyek:

  • Duó kata „D” kategória: Töröcsik Zalán és Vona István Dominik – 2. hely
  • Duó kata „D” kategória: Tóth László és Morvai Zente – 1. hely
  • Duó kata „C” kategória: Molnár Roland és Balog Péter – 2. hely
  • Csapat kata „D” kategória: Vona István Dominik, Kalmár Klaudia és Morvai Zente – 2. hely
  • Csapat kata „C” kategória: Szabó Benett, Molnár Roland és Balog Péter – 3. hely

A hazai csapat nemcsak a szervezésben állta meg a helyét kiválóan, hanem a versenyeredmények tekintetében is kimagaslóan szerepelt, megszerezve a legeredményesebb klubnak járó elismerést. A rendezők köszönetüket fejezik ki minden résztvevőnek, támogatónak, bírónak és segítőnek, akik hozzájárultak a XI. Heves Kupa sikeréhez.

 

Hozzászólások lezárva.