A Zsivótczky Gyula Atlétikai Központ volt a helyszíne a 131. Atlétikai Magyar Bajnokság, melyen az A-Plast Ikarus BSE Kertvárosi Atlétika színeiben és városunk képviseletében négy sportolónk szerepelt. Az eredményekről a Hevesi Atlétika közösségi oldala számolt be.
A tegnapi napon Kovács Noel gerelyhajító állt rajthoz, aki stabil sorozatot produkált. Minden dobása 2,5 méteren belül volt, utolsó kísérletére pedig 68,13 méterre hajította a gerelyt. Ezzel végeredményben a hatodik helyezést tudta megszerezni.
A mai napon Tóth Lilla szerepelt először, úgyszintén gerelyhajításban. Egyéni legjobbját megközelítve, 42,33 métert ért el és ezzel a kilencedik helyet sikerült megszereznie.
Súlylökésben ketten is indultak. Olteán Attila még utánpótlás korúként versenyzett és remekül teljesített, hiszen eddigi egyéni legjobbján több mint egy métert javítva, 11,72 méterig jutott, amellyel a 15. zárta a versenyt.
Detrik Balázs volt a másik indulónk, aki sajnos az elmúlt időszakban sérüléssel is bajlódott. Ezzel együtt végeredményben 15,93 méterrel fejezte be a döntőt és ez az ötödik helyet jelentette a számára.
