Még két hét sem telt el az évből, de már maguk mögött tudhatnak egy kétnapos edzőtábort az A-Plast Ikarus BSE Kertvárosi Atlétika színeiben versenyző és városunkat képviselő atléták, leginkább a fiatal, U14 és U15 korosztályúak- olvasható a Hevesi Atlétika közösségi oldalán.
A mátrai komplexum kitűnő lehetőséget biztosít a sportolóknak a felkészüléshez, ahová egyébként a „mieink” már szinte hazajárnak, hiszen sokadik alkalommal élvezhették a remek körülményeket.
Kovács Gyula és Kovács Noel irányításával tizenöten vettek részt az edzéseken, amelyek meglehetősen intenzívek és sűrűek voltak. Emellett persze volt lehetőség a kikapcsolódásra is: vérre menő hógolyó csata, focimeccs és szaunázás színesítette a programot.
Az edzőtáborhoz anyagilag hozzájárultak a szülők, az anyaegyesület és Heves Város Önkormányzata is.
