Programok
Majano: Johanna az első, a csapat a második, Detrik Balázs itthon a negyedik
Szeptember első hétvégéjén Észak-Olaszországban, Majanoban vendégeskedtek a Budapest Válogatott tagjaként, az Ikarus BSE színeiben versenyző…
“Ki Mit Tud?” Egerben – Hevesi diákok sikere
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. szeptember 3-án Egerben rendezte meg a „Ki Mit Tud?” elnevezésű…
Új tanév, új név: Áldást hozott az egri érsek a hevesi iskolára és a felújított templomra (fotók)
Az új tanévtől, már Szent Gellért püspök nevét viselő Újtelepi Katolikus Általános Iskola a Szeplőtelen…
A legszebb slágerek boldogították a hevesieket
“A boldogság és én” címmel könnyűzenei összeállítást láthattak és hallhattak a zenebarátok, a hétvégén megrendezett…
Szoros a verseny, de vasárnap eldől, ki lesz Heves Nagy Ho-Ho-Horgásza 2016-ban
Finisébe érkezett a Hevesi Nagy Ho-Ho-Horgászverseny. Az öt hónapon keresztül tartó versengésnek az alatkai tavak…
Atlétika – Érmek és jelvények Albertirsáról
A múlt héten még edzőtáboroztak az Ikarus BSE hevesi atlétái Albertirsán, augusztus 27-én viszont már…
Segítsen ön is! – Véradás lesz Hevesen
Ne feledje: a véradás önnek csak pár perc az életéből, beteg embertársainak viszont az Ön…
Szeptemberben kezdődik a labdajátékok újabb szezonja
Hamarosan kezdődik a kézilabda és futball idény, és szurkolhatunk a Hevesi SE játékosainak. A küzdelmek…
Becsengettek a Hevesi József Általános iskolában is
Szeptember 1-én a Hevesi József Általános Iskolában is megkezdődött a tanév, melyet Verebélyi Zoltán igazgató…
Rendhagyó helyszínen tartott évnyitó után kitárta kapuit a Körzeti
Sveiczer Sándor Heves polgármestere, Ballagó Zoltán tankerület igazgató, Szabó Imre Tiborné intézményvezető, Faragó József nyugalmazott…
