Ezt a 10 dolgot semmiképpen ne csináljuk újév napján!
A babona úgy tartja: amit az év első napján teszünk, azt tesszük majd egész évben. De nemcsak azt érdemes szem…
A babona úgy tartja: amit az év első napján teszünk, azt tesszük majd egész évben. De nemcsak azt érdemes szem…
Az esztendő vége sokunknak a számadások és a fogadalmak ideje. Akár komoly elhatározásokkal indítjuk a következő évet, akár csak kis…
Sokan alig várják, mások a hátuk közepére sem kívánják. Ki hosszas készülődéssel, nagy társasággal, hangos ünnepléssel, ki szűk családi körben…
Kilencvenöt éves korában szombaton 9 óra 34 perckor elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a…
A petárda használata továbbra is tilos, de tűzijátékot lehet használni a megfelelő módon, erről a rendőrség összeállította a legfontosabb tudnivalókat.
Az adventi készület utolsó napján, Sveiczer Sándor polgármester az összetartozásról és a család fontosságáról beszélt, Konrád atya elmélkedésében arról szólt,…
Egy nemrégiben megjelent jogszabály több ponton is módosítja a dohánytermékek kiskereskedelmét. Bemutajuk, mire lehet számítani ennek nyomán a dohányboltokban: A…
Az olvasás stresszoldó hatásáról már számos tanulmány született. A Harvardon megállapították, hogy már napi hat perc olvasás jelentősen csökkenti a stresszt, és…
Több mint 1.800 ellenőrzés, 12,2 millió forint bírság és 51,6 tonna forgalomból kivont élelmiszer a fő mérlege az idei téli…
Nyolcvankét éves korában, csütörtökön a Sao Paulo-i kórházban elhunyt Pelé, eredeti nevén Edson Arantes do Nascimento, a labdarúgás történetének egyetlen…