A Körzeti Iskola szívhez szóló műsora előtt lobbant fel a remény lángja – fotókkal
Advent második vasárnapján újra fellobbant a gyertya lángja városunk adventi koszorúján. Ez a gyertya nemcsak dísz, hanem szimbólum – a…
Advent második vasárnapján újra fellobbant a gyertya lángja városunk adventi koszorúján. Ez a gyertya nemcsak dísz, hanem szimbólum – a…
November 17-21. között Törőcsik Marira emlékezett az iskola. “Ahonnan elindultam, ami a szülői házban halmozódott fel bennem, annak sokat köszönhetek,…
Mozgalmas volt a Mikulásnap a karatékák számára, hiszen a hevesi klub versenyzői két megmérettetésen is sikeresen képviselték egyesületüket. A csapat egy része…
Rengeteg finomsággal töltötte meg idén is a Mikulás a piros zsákokat, amivel több mint 1600 hevesi gyermeknek sikerült örömet okoznia,…
Városunkban koncertezett Brandnyúl, egy énekes és táncos nyúl, akinek az élete a gyerekek és persze egyben a szülők szórakoztatása, sportra,…
December 9-én 14 órától Hevesen a Radics Udvarban várják az érdeklődőket egy meghitt, alkotó délutánra az alábbi programokkal.
Az iskola karácsonyfája ünnepi díszbe öltözve köszönti a közelgő adventi időszakot. A fenyőfát Mészárosné Tóth Melina és Mészáros László felajánlásának köszönheti…
A hevesi zeneiskola a hagyományoknak megfelelően ebben a tanévben is zenetörténeti vetélkedőt rendezett a magasabb évfolyamos növendékek számára. A vetélkedő…
A Mikulás, Télapó, vagy a nemzetközi kultúrákban ismert nevén Santa Claus egyike a leguniverzálisabb és legmeghatározóbb figuráknak a karácsonyi időszakban.…
Bő egy évtizede már, hogy a hevesi atléták is részt vesznek az A-Plast Ikarus BSE Kertvárosi Atlétika hagyományos évzáróján. Idén…