Elhunyt Kertész Imre Nobel-díjas író
Életének 87. évében hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Kertész Imre. A Nobel-díjas írót hajnali 4 órakor budapesti otthonában érte…
Életének 87. évében hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Kertész Imre. A Nobel-díjas írót hajnali 4 órakor budapesti otthonában érte…
Aki egyszer hallotta, biztosan nem felejti Bonyár Judit különös színezetű, borzongató hangját és játékát, közvetítsen bár népzenei ihletettségű dalokat, Weöres…
Nem létezhet színpad koncertzongora nélkül. Ezért is döntöttünk úgy, hogy forrást különítünk el városunk közel fél évszázados múlttal rendelkező versenyzongorájának…
A húsvéti ünnepekre való hangolódásként kézműves játszóházzal vártuk a családokat, gyerekeket a hevesi Művelődési Központban.
Öt település – Heves, Tenk, Kisköre, Abádszalók, Tarnaméra – hét iskolájából érkezett az a több mint 300 alkotás a Víz…
Barka – bolyhos virágainak különleges gyógyerőt tulajdonítottak a régiek. Ha a családi tűzhelybe dobták, megóvta a házat a bajoktól, lenyelve…
Hosszú utat bejárva, eredetei állapotában érkezett haza városunk versenyzongorája. Heves Önkormányzata közel 3 millió forintot fordított az értékes hangszer felújítására…
Az idei év nem csupán a 75. születésnapot hozza el Kő Pál számára, aki lelkesedéséből és vitalitásából mit sem veszített…
Ma fejet hajtunk a bátrak előtt, fejet hajtunk a hősök dicsősége előtt. Ők azok, akik életpéldájukkal, diadalaikkal és szenvedéstörténetükkel megmutatták,…
Harmadik alkalommal köszöntötte Heves a kikeletet Tepertősütő Fesztivállal és a hozzá kapcsolódó Pálinkamustrával, ami először négy évvel ezelőtt került megrendezésre…