A nyílt vízi fürdőzés veszélyei
A nyári idény elmaradhatatlan velejárója a szabad strandok látogatása, azonban ez a felüdülési lehetőség számos veszélyt rejthet magában. A szabad…
A nyári idény elmaradhatatlan velejárója a szabad strandok látogatása, azonban ez a felüdülési lehetőség számos veszélyt rejthet magában. A szabad…
Augusztus második hetében 11 kisgyermek vehetett részt azon az ötnapos programon, mely kilenc különböző ország kultúrájával, mindennapi életével, gasztronómiájával, természeti…
Új, még magasabb védelmi szintet biztosító tárhelyre költözik az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) infrastruktúrája 2020. augusztus 19. és 23.…
Új, életveszélyes hatóanyagú dizájnerdrog jelent meg a magyar kábítószerpiacon, amely a jelenlegi információk szerint már tizenegy ember haláláért felelős –…
A DEHU Nonprofit Kft. értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy Heves városban a 2020.08.20-án (csütörtök) esedékes kommunális hulladék elszállítása áthelyezésre kerül…
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma már kedden közölte, hogy nem indokolt a digitális oktatással helyettesíteni a hagyományos oktatást, ennek megfelelően a…
Több mint 15 ezer hétüléses autót már át is vettek a nagycsaládosok program indulása óta eltelt egy évben, és ehhez…
Döntött a kormány: Akit kötelező házi karanténba rendeltek, az csütörtöktől nem minősül keresőképtelennek. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet kiegészíti a kötelező…
Ma ünnepli a katolikus egyház a legfontosabb Mária-ünnepet, Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária halálát és mennybevételét.
Változnak a közeljövőben az európai uniós élelmiszerhigiéniai szabályozások. A módosítások az élelmiszer-biztonság erősítését, az élelmiszer-pazarlás csökkentését célozzák, egyben támogatják a…