Heves megyében eddig 20 alkalommal intézkedtek az iskolaőrök
Szeptember 1-je és 30-a között 206 esetben volt szükség az iskolaőrök intézkedésére, elsősorban bűnmegelőzési célú figyelemfelhívásra – írta honlapján a…
Szeptember 1-je és 30-a között 206 esetben volt szükség az iskolaőrök intézkedésére, elsősorban bűnmegelőzési célú figyelemfelhívásra – írta honlapján a…
A Hevesi Közös Önkormányzati Hivatal pályázatot hirdet Közterület-felügyelő segéd munkakör betöltésére az alábbi feltételekkel:
A személyijövedelemadó-kedvezmények kiszámításában segít a családoknak, friss házasoknak, sokgyermekes édesanyáknak és a súlyos betegséggel küzdőknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal…
A világjárvány érezteti hatását életünk valamennyi területén. A kulturális szféra dolgozói, a megváltozott körülmények ellenére is élen járva szolgálják a…
Véget ért a Tisztítsuk meg az országot! júliusban kezdődött kísérleti szakasza, most már országos szinten folytatódik a program – jelentette be…
„Digitális tudatosság – Mi a feladatunk a járványhelyzetben?” címmel tartott előadást Dr. Danku Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma koordinációs ügyekért…
Nemzeti egyetértés van abban, hogy a következő generációba fektessünk be annyit, amennyit csak lehet – mondta Novák Katalin családokért felelős…
Idén a XXII. Országos Szőttespályázathoz kapcsolódóan a X. Nemzetközi Szőtteskonferenciára is várta Heves városa a szakma kiválóságait és az inspirálódni…
Már csak néhány hónap maradt az elektronikus fizetés biztosítására: januárig minden online pénztárgépet használó kereskedőnek lehetővé kell tennie a kártyás…
Nem volt osztatlan sikere a lakosság körében tavasszal a 65 év felettieket védő délelőtti idősávnak a boltokban, mert a közös…