A “Tudóstársaság” nyerte a műveltségi vetélkedőt Hevesen
Január 20-án rendeztük meg a többéves hagyományra visszatekintő műveltségi vetélkedőnket, mely a Művelődési Központban került lebonyolításra.
Január 20-án rendeztük meg a többéves hagyományra visszatekintő műveltségi vetélkedőnket, mely a Művelődési Központban került lebonyolításra.
Az egész országban megemlékeznek a veronai buszbaleset áldozatairól. Katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbócra eresztették…
Esztétikus és egyedi szőttesek kiállításában gyönyörködhetnek majd a nyár folyamán a Hevesre látogatók, hiszen a…
A rendőrség munkatársai ezen a héten is több helyszínen nyújtanak teljeskörű felvilágosítást a határvadász-képzésről. Hevesen…
Saját magunk is tehetünk a nátha és az influenza elkerülése érdekében. Minél egészségesebb az immunrendszer,…
A tartós hideg, valamint a megfázásos megbetegedések miatt, január első felében a vártnál alacsonyabb volt…
A férfi kézilabda-világbajnokság nyolcaddöntőjében a magyar válogatott legyőzte az olimpiai bajnok Dániát. A negyeddöntőben kedden…
A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága…
Magyarország gyászba borult! A mélyen megrendítő tragédiára nincsenek szavak. A kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok…
Az ünnepek előtt és még most is nagyon sokan szenvednek a hányást és hasmenést okozó…