Archívum
Népszerű
0
Alatkán is felragyogott az öröm lángja az adventi koszorún (fotókkal)
Advent harmadik vasárnapján is fellobbant a gyertya lángja Alatka adventi koszorúján. Az öröm gyertyáját Lány József képviselő gyújtotta meg. Az adventi ünnepségen a gyermekek kedves…
Archívum
Pedagógusnapi elismerések – Heves Városi Óvodák és Bölcsőde Közoktatási Intézmény
2016. június 3-án, Pedagógusnapon kollégák és pályatársak előtt ismerték el a Heves Városi Óvodák és Bölcsőde Közoktatási Intézmény dolgozóinak munkáját.…
Elsősorban rendezvényeket valósítanak meg a civilek az elnyert támogatásból
Sveiczer Sándor: “A város életében nagyon fontosak a civil szervezetek, munkájukat az önkormányzat a számukra kiírt pályázatokkal próbálja honorálni, hogy…
Balog Zoltán: Már idén jelentősen emelkedik a szakorvosok, a szakgyógyszerészek és a szakdolgozók alapbére
A magyar egészségügy állapotának javítására a kormány béremelési programot hirdetett meg, melynek keretében 2016. szeptember 1-jétől a teljes munkaidőben foglalkoztatott…
Zavartalan pihenés Heves megyében
A nyári hónapokban a megye rendőrei fokozottan figyelnek a turisták biztonságára.
Közterület-felügyeletők is vigyáznak a rendre Hevesen
Már május elejétől a hevesi mindennapok része a város közterületein járőröző felügyelők jelenléte, miután ennek személyi és szervezeti feltételeinek megteremtéséről…
Több termék és szolgáltatás áfá-ját is csökkentenék jövőre
Az Országgyűlés elfogadta a kormány jövő évre javasolt adócsomagját, amely a baromfihús, a tojás, a friss tej forgalmi adóját 5…
Pedagógusnapi elismerések – Benedek Elek Általános Iskola és Szakiskola
Szabó Andrea Anna, a Benedek Elek Általános Iskola és Szakiskola nevelője Ballagó Zoltán tankerületi igazgatótól kapta meg a Pedagógusnapi ünnepségen…
EB: FANTASZTIKUS GYŐZELEMMEL KEZDETT A MAGYAR VÁLOGATOTT
A magyar labdarúgó-válogatott Szalai Ádám és Stieber Zoltán góljával 2–0-ra legyőzte Ausztriát a franciaországi EB F-csoportjában.
Ajándék cirkuszjegy a kitűnő bizonyítvány mellé
Az idén nem csak dicséret jár a kitűnő bizonyítvány mellé, hanem ajándék cirkuszjegy is, amit az állami intézményfenntartó segítségével a…
Hétről-hétre bizonyítanak a hevesi atléták
Beindult a „nagyüzem” az atlétikában, egymást érik a versenyek. Szerencsére a hevesi atléták jól állják a sarat, és versenyről versenyre…
