Archívum
Népszerű
0
Tenni kell a százalékokért
Az egyházaknak és a civil szervezeteknek felajánlható 1+1 százalékokról május 22-éig lehet rendelkezni. A felajánlott összeget minden esetben csak olyan intézmény vagy szervezet kaphatja, amelyik…
Archívum
Dr. Szabó János rovata: 3 perc az egészségért – Száraz szem betegség
A szaruhártyát egy vékony filmréteg védi és táplálja a kiszáradástól. Ez a védőréteg felelős azért is, hogy a szembe került…
KERESSE PAKS II. INTERAKTÍV KIÁLLÍTÁSÁT HEVES VÁROS KÖZPONTJÁBAN NOVEMBER 7-ÉN IS
A Paks II. interaktív mozgó kiállítása november 6-án és 7-én 8-17 óra között az Erkel Ferenc úton (a Művelődési Központ előtt) tekinthető meg egyénileg…
Bowling – A kilencedik forduló legjobbja a tavalyi győztes trió
Heves Város Bowling Bajnokságának kilencedik fordulója ismét a Földművesek csapatának kedvezett. A tavalyi bajnokok az idén már sokadjára utasították maguk…
Állásbörze és karriernap – segítség a munkanélkülieknek, illetve a jövő munkavállalóinak
“Enyém a pálya! Állásbörze és Karriernap” segíti a munkaadók és munkavállalók könnyebb egymásra találását 2017. november 7-én Egerben, melyre várják…
Megvilágosodás hete Hevesen is
Megelőznék a kerékpáros baleseteket Hevesen, Hatvanban és Gyöngyösön is.
Vera – Születésnapi köszöntő
Szeretek ide jönni, s nagyon csalódott vagyok, amikor zárt kaput találok, szép kovácsoltvas kaput! Ez néha előfordul, mert elfelejtem, milyen…
Az agrárkamarai választás a MAGOSZ győzelmével zárult
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) mind a 19 megyében meggyőző eredménnyel nyerte meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)…
A létünk és a nemzetállam a tét: aktivistaként járta Heves városát Szabó Zsolt (videóval)
KONZULTÁCIÓ – A kérdőívek kitöltésére buzdítja Szabó Zsolt a térség lakóit. Aktivistaként járta városunkat Szabó Zsolt országgyűlési képviselőnk és biztatta…
Bursa Hungarica 2018 – Esélyteremtés a felsőoktatásban
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázat keretében hirdette meg a Bursa Hungarica jövő évi fordulóját…
Ennek a 7 elvárásnak kell eleget tennünk ahhoz, hogy munkát találjunk!
Amikor elolvasunk egy álláshirdetést, akkor a legtöbbször a következő elvárásokat olvashatjuk, amelyeknek meg kell felelnünk, ha munkába szeretnénk állni. A…
