Archívum
Népszerű
0
Országos Mazsorett Fesztivál Hevesen, gyermeknapi programokkal
2018 május 27-én (vasárnap), első alkalommal kerül megrendezésre a Hevesi Országos Mazsorett Fesztivál a Sportcsarnokban. A látványos produkciók mellett a csarnok területén gyermeknapi programokkal is…
Archívum
Több mint tízezer tő árvácskát ültettek ki városunkban
Heves városát a két körforgalomban elültetett, közel 14 000 tő árvácska is díszíti, már hetek óta. Ez a színpompás növény azon…
Hétvégi hevesi kézilabda sikerek
A múlt héten elszenvedett vereség után győzelmi kényszerben lépett hazai közönség elé a hevesi csapat. A lányok kiválóan oldották meg…
Művészetterápia városunkban a belső én kifejezésére
Ebben a tanévben új szakkörként vezettük be a művészetterápia foglalkozást. A művészetterápia szakköri foglalkozás célja, hogy a benne részt vevő…
Megtérítik az újabb nyelvvizsga díját januártól
Megtéríti a kormány az új nyelvvizsga díját 2018. január elsejétől minden 35 év alatti fiatalnak akkor is, ha már rendelkezik…
Összefogással újult meg a Szent Gellért Iskola étkezdéje
Kellemesebb környezetben étkezhetnek ezentúl a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola tanulói, a fenntartó Egri Főegyházmegye, Heves Város Önkormányzata és a…
Hőseinkre emlékeztek a Benedek diákjai is (képek)
Intézményünk az 1956-os eseményekre emlékezett október végén. Az alsós, a felsős és a szakiskolás tanulók méltó emléket állítottak azoknak az…
Élen az Eötvös!
A Nők Lapja folyóirat több éve kiadja ősszel az ISKOLAVÁLASZTÓ című újságját, melyben megjelenteti a legsikeresebb 120 középiskola idei listáját.…
Karácsony előtt megérkeznek az Erzsébet-utalványok
Karácsony előtt megkapják a 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok, amit az előző évhez hasonlóan most is a postások visznek…
Pályázati kiírás: önkormányzati lakás lakásbérleti jogának elnyerésére
PÁLYÁZATI KIÍRÁS: szociális alapon meghatározott lakbérű önkormányzati lakás lakásbérleti jogának elnyerésére.
Eötvös-nap 2017 – Az ünnep tisztelete, hit, szeretet, magyarság
Egy oktatási intézmény szellemisége áthatja az iskolai élet minden területét: a hétköznapi munkát és az ünnepeket egyaránt – és sokszor…
