Archívum
Népszerű
0
Harmadik helyen végzett a körzetis csapat a természetismereti versenyen
A többfordulós írásbeli feladatok megoldása után 2018. március 22-én Kiskörén került megrendezésre a Megyei Természetismereti Verseny döntője 12 csapat részvételével, ahová a Körzeti Iskolából az…
Archívum
Heves központtal is indul praxisközösség – Fókuszban a betegségmegelőzés!
Több, Szabó Zsolt államtitkár választókerületében működő praxisközösség nyert pályázati támogatást, a hevesi közel 150 millió forintot. A projekt a hevesi…
A leendő elsősöket és szüleiket várja a Szent Gellért Iskola
A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola az idei tanévben is megrendezi „Iskolanyitogató” rendezvényét, melyre sok szeretettel várja az érdeklődő szülőket, gyermekeket…
ÚJABB NYERTES PÁLYÁZATOK: Több mint félmilliárd a térség felzárkóztatására
Két nagyszabású, több százmillió forintos nyertes pályázat megvalósítását jelentették be a napokban tartott sajtótájékoztatón Heves városában. Elsőként egy, a térség felzárkóztatását,…
Nem kell trópusi országokba utaznunk a hepatitis fertőzésért!
Az utóbbi időben Heves megyében ismét felütötte fejét a vírusos Hepatitis „A” fertőző betegség. Hogyan terjed? Kik a veszélyeztetettek? Milyen…
Megalakult a szántóföldi növénytermesztési és beszállítóipari osztály a NAK-nál
Megalakult a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Szántóföldi növénytermesztési és beszállítóipari országos osztálya, amely a bürokratikus terhek csökkentését, a jogszabályok észszérűsítését és…
Ötletből és látványból az idén sem volt hiány a Városi Jelmezversenyen
Február utolsó hétvégéjén több száz maskarába öltözött gyermek foglalta el a Művelődési Ház nagytermét és lépett látványos műsorszámokkal a színpadra.…
Az áldozatokra emlékeztünk a kommunista diktatúra emléknapján
Azokra a százezrekre emlékeztünk ma Hevesen, akiknek az életét elvette, vagy megnyomorította a kommunista diktatúra hazánkban. Az áldozatok emléknapját a…
A hulladékszállítási díjhátralék díjbeszedőnek is fizethető
Magyarország Kormánya a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt (NHKV Zrt.) létrehozásával a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzését, a hatékony hulladékgazdálkodási rendszer…
Két súlylökő az országos bajnokság élén
Február 24-én rendezték meg Szombathelyen a Téli Dobó Országos Bajnokságot, az újonc, serdülő és felnőtt kategóriákban. A versenyen nyolc hevesi…
Még egy hónapig kérhető a postázás
Akinek nincsen ügyfélkapu-regisztrációja és tavaly egyéni vállalkozó sem volt, idén is kérheti a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól az szja-bevallási tervezetének…
