Archívum
Népszerű
0
Tájékoztatás a Körzeti pedagógiai programjáról a leendő 1. osztályosok szüleinek
Szülői értekezletre hívta és hívja a a Körzeti Tagiskola a leendő 1. osztályosok gondviselőit az óvodákba, ahol részletes tájékoztatást adnak az intézmény által nyújtott lehetőségekről és pedagógiai…
Archívum
44 lőtt gól, kiütötték a borsodiakat a hevesi juniorok
Borsodban, kellemetlen módon játszó csapat ellen lépett pályára a hevesi gárda. Ennek ellenére jól kezdték a mérkőzést a vendégek (3-5),…
“Fortuna” szerencsét hozott a gyöngyösieknek Hevesen
A Heves Városi Sport-és Rendezvénycsarnok biztosította – immár sokadik alkalommal – az Akrobatikus Rock and Roll Területi verseny helyszínét. A…
A 2018-19. tanév első körzetis sikerei a diákolimpián
Megyei diákolimpia atlétika Ügyességi Csapat Bajnokság Lányok: Távolugrás – 1. hely Bakai Dorina, Holló Fanni, Juhász Anna, Kakuk Lili, Kovács…
Bowling Bajnokság – Három fordulóra a végétől
A nyolcadik fordulón is túljutottak a nevező csapatok Heves Város Bowling Bajnokságának idei megmérettetésén. Decemberben eldől, ki birtokolhatja egy évig…
Rekordszámú résztvevő az Európai Diáksport Napján
A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) ebben az évben szeptember 28-án rendezte meg az Európai Diáksport Napja (European School Sport Day−ESSD®)…
Szent Gellért hét szeptember végén – fotógalériával
Idén harmadik alkalommal került megrendezésre a hevesi Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda 2018/19-es tanévben a Szent Gellért –…
A „magyar Golgotára” emlékeztünk, tisztelegve az aradi tizenhármak előtt
„S ők élni fognak, élni mindörökkön, Szent lesz, örökké szent a sírgödör, A míg az eszmény ki nem hal e…
HEVES-A legnagyobb magyar meseíró dédunokájával avatták Benedek Elek szobrát
Jubileumi ünnepség keretében avatták Benedek Elek szobrát a Benedek Elek Általános Iskola, Szakiskola és Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskolában szeptember végén.…
Mi szem-szájnak ingere az iskola udvarán
Szemléletformálás, az egészséges táplálkozás és életmód népszerűsítése” érdekében főzőversenyt rendeztek az EJROK parkjában. Előzetes jelentkezés alapján a csapatok rendelkezésére bocsájtották a…
A tetőn mászott be a hevesi tolvaj: 48 órán belül rendőrkézre került
A Hevesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy 21 éves helyi lakos ellen, aki 2018.…
