Archívum
Népszerű
0
Parókiákat, templomokat újítanak fel a térségben
Több felekezet egyházi képviselőivel egyeztetett Soltész Miklós, még március elején, a tanácskozáson részt vett Nagy István hevesi plébános, címzetes kanonok is. Az Emberi Erőforrások…
Archívum
Vadászgépek Heves felett: riasztani kellett a honvédség Gripenjeit
Bizonyára sokan hallották és látták csütörtökön a délutáni órákban, amint két vadászgép és egy kisebb repülő halad át városunk felett.…
Vívás – Ezüstéremmel gazdagodott a körzetis Godó Frigyes
A múlt hétvégén az Újpesti Torna Egylet vívóterme adott otthont a Gerevich-Kovács-Kárpáti országos Reménységek Körversenyének, amelynek ez volt az első…
HALÁLOS KÖZLEKEDÉSI BALESET TÖRTÉNT HEVESEN
Az eddigi információk alapján 2018. október 19-én 9 óra 20 perc körül Hevesen a Főúton eddig tisztázatlan körülmények között egy tehergépkocsi…
Adótraffipax – Operatív ellenőrzések helyszínei Heves megyében
A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 43. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket: október 24. (szerda): Heves…
Mi mindent lehet csinálni Sopron városában?
Az ausztriai határ mentén található Sopron városa leginkább a régi időket idéző bája miatt vált közkedveltté a turisták körében. A…
A szarmaták „megállították” a szennyvíztelep építését – A régészeti feltárás után folytatódik a fejlesztés
Szeptember elején indult el az 1,072 milliárd forint összegű fejlesztés, amely révén a városi szennyvíztisztító telepen új, korszerű szennyvíz-tisztítási technológia…
Kiélezett csatát vívtak női kézilabdázóink – Továbbra is veretlen az U14-es leány csapat
Végig kiélezett csatát, magas színvonalú játékot láthatott a lelkes hevesi publikum a hétvégi, hazai környezetben zajló női kézilabda mérkőzésen, melyhez…
A holdfény illata
Mindig izgalommal tölt el egy-egy találkozás. (A fontosabb találkozások.) Gondolom, a kedves olvasó valamely földrészen a nyáron megcsodálta a Holdat…
Bursa Hungarica 2019 – Ösztöndíjpályázat a felsőoktatásban tanulók számára
Heves Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve kiírta a 2019. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára. Heves 2001 óta…
Zenei Világnap – Hangverseny, emlékezés, elismerés (fotóalbummal)
Farkas Róbert karmester kapta az önkormányzat által alapított Wágner Betty díjat. A Zene Világnapjához kapcsolódva rendezte meg hangversenyét a hevesi…
