Archívum
Népszerű
0
Testi és lelki egészséget őriztek az újtelepi iskolában – képekkel
Az intézmény 86. tanévében TÁMOP pályázat biztosított – közel 10,5 millió forint összegben – 10 hónapos időtartamra olyan lehetőséget a gyermekek számára, mely során tanulhattak…
Archívum
Drogproblémák esetén kizárólag a rendőrség intézkedhet Hevesen is
Az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb kihívása a tudatmódosító szerek (drog) használatának problémája Magyarországon, így Heves városában is. Itt kizárólag a rendőrség…
Új otthontámogatási program indul a közszolgálatban dolgozóknak
A kormány döntött, új otthontámogatási program indul a közszolgálatban dolgozóknak: mostantól évi egymillió forintos támogatást biztosít a számukra – közölte…
Óvatosan a népi gyógymódokkal, van ami többet árt, mint használ!
A népi gyógymódok évszázadok óta részei az emberi gyógyítási hagyományoknak — sok közülük növények, ételek, vagy természetes anyagok felhasználásán alapul.…
Bájos, békebeli szerelmi komédiát vitt színre a Déryné Program társulata
Nagyszerű színházi előadásban lehetett része a hevesi publikumnak október 25-én. A Déryné Program keretében ezúttal Hunyady Sándor: Lovagias ügy című komédiája…
In Memoriam Kovács Ferenc Történelmi Emlékverseny a Körzetiben
Iskolánkban 15. alkalommal került megrendezésre elhunyt történelemtanárunk, Kovács Ferenc emlékére szervezett történelmi verseny. Az idei emlékverseny központi témája a mohácsi csata…
Vasárnap hajnalban óraátállítás
Bár az Európai Unió hosszú ideje tervezi, idén ősszel sem marad el az óraátállítás. 2025 október 26-án egy órával többet…
Kispályás labdarúgás – Hevesen Besenyei és Csőke “párbajozott” a gólkirályi címért
A hatodik játéknap három mérkőzése 37 gólt hozott a városi bajnokságban. Besenyei Ferenc és Csőke Bence magasan a többiek előtt,…
Épül a Bethlen Gábor utcai parkoló, forgalomkorlátozásra kell számítani!
Sveiczer Sándor polgármester tájékoztatja településünk lakosságát, hogy Heves Város Önkormányzata a Bethlen Gábor utcai tömbházak mögötti közterületen (hrsz. 289/5) 2025. október…
Tájékoztatás fennálló közvilágítási hibákkal kapcsolatosan
Heves önkormányzata értesíti a város lakosságát, hogy a mai nappal bezárólag két komoly közvilágítással kapcsolatos probléma áll fenn a városban,…
1956 emléke kötelez! – Így tisztelgett Heves a forradalom hősei előtt (fotókkal)
Csendben, áhítattal telt meg a Helytörténeti Gyűjtemény előtti tér október 23-ára emlékezve. A Himnusz hangjai nyitották meg az 1956-os forradalom…
