Archívum
Népszerű
0
Ősi magyar néphagyományt elevenítettek fel a hevesiek: a tökházikó nyerte el a zsűri tetszését (ALBUMMAL)
Tökfaragó versenyre küldhették be pályamunkáikat november 10-ig a hevesi gyerekek és felnőttek, családok és baráti társaságok. A megmérettetés célja, egy ősi magyar néphagyomány felelevenítése, ápolása, hiszen…
Archívum
Nyáron már biztonságban kerékpározhatjuk körbe a Tisza-tavat
A terveknek megfelelő ütemben halad, így várhatóan nyárra elkészül a Tiszafüredet és Poroszlót összekötő kerékpárút, melynek átadásával biztonságosan körbekerékpározható lesz…
Néhány jó tanács a járvány idejére a Hevesi Egészségfejlesztési Irodától
A járvány idején megváltozott az életünk. Szeretteink, embertársaink és saját magunk védelme érdekében sokat tartózkodunk otthonunkban, a lehetőségeinkhez mérten igyekszünk…
A családtámogatások egyikét sem fenyegeti veszély
Nem csökken az érdeklődés a babaváró támogatás iránt a koronavírus-járvány ideje alatt sem – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-…
Lesz május 1-én hulladékszállítás
A DEHU Nonprofit Kft. értesíti a lakosságot, hogy Hevesen a 2020.05.01-én esedékes kommunális és szelektív hulladék elszállítása az eredeti kiírás…
Több hevesi rendőr kapott rangos kitüntetést
Dr. Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes, Magyarország belügyminisztere kiemelkedő szakmai munkájuk elismeréseként Szent György érdemjelet adományozott Ballagó József r. főtörzszászlósnak, a Hevesi…
Elindult a piacukat vesztő élelmiszer-előállítóknak segítő NAK piactér
Folyamatosan jelentkezhetnek az érintett vállalkozások A koronavírus-járvány miatt hirtelen piacvesztést elszenvedő cégeket segíti a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara új internetes oldala,…
Hirdetési felülettel segíti a helyi termelőket az Agrárminisztérium és a Nébih
Hirdetési felülettel szeretné segíteni a helyi termelők és potenciális vásárlóik összekötését az Agrárminisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) –…
Tolódik az alkotói pályázat pályaműveinek beadási határideje
A koronavírus-járvány miatt módosult a határidő, szeptember 30-ig lehet benyújtani az Országos Tűzmegelőzési Bizottság alkotói pályázatának pályaműveit. Olyan alkotásokat várnak,…
Május harmadikáig biztosan megmaradnak a korlátozások
Utána jöhet enyhítés a kormány döntése után. Május 3-ig hatályban maradnak a koronavírus-járvány miatt elrendelt, jelenlegi korlátozó szabályok – közölte Gulyás Gergely…
Ingyenes nyelv- és KRESZ-vizsga kisgyermekes anyáknak
Július elsejétől a cseden, gyeden és gyesen lévő anyák is igénybe vehetik a nyelvvizsga-, a KRESZ-tanfolyam- és a KRESZ-vizsgadíj visszatérítésének…
