Archívum
Népszerű
0
VÉDŐSZENT – Ki is volt Szent Márton? Szűz Mária után az ország patrónusa lett
Szent Márton szerzetespüspökről emlékezünk meg liturgikus emléknapján, november 11-én. Márton napja egykor gazdasági határnap is volt, hozzá számos népszokás és hiedelem is kapcsolódott. Márton életében több…
Archívum
Változik az Országos Szőttespályázat és a X. Nemzetközi Szőtteskonferencia időpontja
Az alkotókhoz, szövős barátokhoz szólt Báder Miklósné, a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet elnökének levele, melyet facebook oldalán osztott meg,…
Videón jelentette be a kormányfő az enyhítéseket – Vidéken lesz egyszerűbb egyelőre az élet.
A koronavírus miatti veszélyhelyzet 49. napján vagyunk. Egy hosszú kormányülést követően tájékoztatom most Önöket. A védekezés első szakasza lezárult -…
Virtuálisan búcsúztatják el az EJROK végzős diákjait
Rendhagyó módon búcsúznak majd az Eötvös József Református Oktatási Központ végzős diákjai iskolájuktól április 30-án délután.
Mentőcsomag a felsőoktatásnak
Sosem látott mértékű diákhitelekhez jutnak a felnőttképzésben részt vevő hallgatók is – írja a Magyar Nemzet. A nyelvvizsga-kötelezettség eltörlése és…
Kötelező óvodai és bölcsődei ügyeletet biztosítani
Kötelező óvodai és bölcsődei ügyeletet biztosítaniuk az önkormányzatoknak azokon a településeken is, ahol a koronavírus-járvány miatt bezárták ezeket az intézményeket…
Minden érintett családot kérnek, hogy vegye igénybe a Közösségi Ház szolgáltatásait
Az Integrált térségi gyermekprogramok keretében folytatódik a mosási szolgáltatás, valamint az internethasználat a hevesi Közösségi Házban. A önkormányzat munkatársai arra…
Saját gyártású maszkokat oszt a városvezetés Hevesen (fotógalériával)
A hevesi önkormányzat Start-programjának munkatársai közel 2 500 maszkot készítettek eddig. Többek között az egészségügyben, a lakosság ellátásában és a…
TIGÁZ – Járvány veszélyhelyzet miatt a helyszíni éves leolvasás átmenetileg szünetel.
A járványügyi helyzetre való tekintettel személyes gázóra leolvasást nem végez a DL Délalföldi Leolvasó Szolgáltató Kft. az Energia Hivatal erre irányuló…
Nem érkezik uniós többletforrás a járványhelyzet kezelésére
A koronavírus-járvánnyal összefüggésben Magyarországra nem érkezik többletforrás az Európai Uniótól – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért…
Újabb adókönnyítések a Gazdasági Akciótervnek köszönhetően
Megjelent az újabb adókönnyítésekről szóló kormányrendelet – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel, hozzátéve: a Gazdaságvédelmi Akcióterv újabb adókönnyítő intézkedései…
