Archívum
Népszerű
0
Lángra kapott egy ház tetőszerkezete Hevesen a Szent István utcában
Teljes terjedelmében égett egy körülbelül harminc négyzetméter alapterületű parasztház tetőszerkezete kedd késő délután a hevesi Szent István utcában. A tűzoltók egy gázpalackot is kihoztak az épületből.…
Archívum
Május első vasárnapján lesz Heves Város Nemzetközi Atlétikai Dobóversenye
Városunk országos bajnok atlétái hazai pályán fogják összemérni erejüket a magyar és a nemzetközi mezőny kiválóságaival.
Médiamegjelenés: Alatka története és mindennapjai (videóval)
A HO TV által készített, Heves-Alatkáról szóló kisfilm a településrész históriáját és mindennapjait mutatja be. A régmúltról és a jelenről Bíró…
Megközelítettük a mínusz 30 fokot a Bükk-fennsíkon
A Miskolci Egyetem-MFK-Földrajz Intézet Facebook oldalán olvasható a bejegyzés, miszerint február 9-én viszonylag szélcsendes, derült, hideg időben a mérés alatt álló…
Az idén is lehet jelentkezni a március 15-i diákutazási programra
A Rákóczi Szövetség 2023-ban újra meghirdeti március 15-i diákutaztatási programját Kárpát-medencei középiskolások számára. A szövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a…
Hazai vizekre “evezhetnek” a rajzpályázat alkotói
A Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola 2023-ban is meghirdeti alkotói pályázatát A Víz Világnapja alkalmából. A több éves hagyománnyal rendelkező program a környezeti…
Idén már 12 kéményben keletkezett tűz Heves vármegyében, pedig lenne mód a megelőzésre!
Azok a kémények, amelyekben a lerakódott égéstermék miatt már tűz keletkezett, jellemzően veszélyessé válnak az ingatlanra, azokat csak tisztítás és…
Megváltozott a márciusi jótékonysági bál helyszíne
A Mozgáskorlátozottak Heves Város és Vonzáskörzetének Egyesülete 2023. március 11-én 18 órakor jótékonysági estet szervez, mely a korábbi hírektől eltérően nem…
Energiabiztonság és iparfejlesztések – jelentős részben ez lenne a helye az EU-s pénzeknek
A háromnapos soproni kormányülésen foglalkoztak a kormánytagok Magyarország 2030-ig tartó energiastratégiájával. Továbbra is jelentős szerepet fog játszani az atomenergia, a…
Több mint 30 éves a 112-es segélyhívó szám
Több mint 30 éves a 112-es segélyhívó szám – tudatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az MTI-vel. Azt…
Gondosóra vigyáz a 65 év feletti idősekre – Mutatjuk, hogyan juthat hozzá!
Régóta probléma, hogy az egyedül élő idős ember, ha bajba jut, nem kap azonnal segítséget. Gyakran így van balesetek esetén,…
