Archívum
Népszerű
0
A hevesi gyerekek már felkészültek a húsvétra (fotókkal)
A húsvéti ünnepekre való hangolódásként kézműves játszóházzal vártuk a családokat, gyerekeket a hevesi Művelődési Központban.
Archívum
Béremelésekre számíthatnak a szakképzésben dolgozók
Az idei kétlépcsős bérfejlesztés után további emelésben részesülhetnek a szakképzésben oktatók; a most megjelent, pedagógusokat érintő törvényjavaslat garanciát jelenthet a…
Így alakul az ünnepi hulladékszállítás
A Szelektív Nonprofit Kft. értesíti Heves lakosságát, hogy a 2023.03.15-én /szerdán/ esedékes kommunális hulladék elszállításának időpontja áthelyezésre az alábbiak szerint kerül áthelyezésre.
Tehetségműhelyek tanulmányi kirándulása
A Miniszterelnökség megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, és a Nemzeti Tehetség Program által meghirdetett innovatív tanulási környezet kialakítása és komplex…
Tállai András: válságálló és családbarát a magyar adópolitika
Továbbra is a családok, a nyugdíjasok, a munkahelyek és a magyar gazdaság védelme az első a kormánynak – mondta a…
Atlétika – Ezüstöt ért Kolláth Kornél dobása
Két korosztály számára rendezték meg március 5-én az U16 Téli Dobó Magyar Bajnokságot gerelyhajításban. A veszprémi versenyen az Ikarus BSE…
Teltházas kézműves játszóházban űztük el a telet (ALBUMMAL)
A Hevesi Kulturális Központ Művelődési Központ, valamint Könyvtár Tagintézményének szervezésében az idei évben is megrendezésre került a nagyszabású farsangi játszóház,…
Egyre nehezebb a méhészek sorsa
A csupán méztermelésre alapozott méhészetek a jövőben már nem lesznek jövedelmezőek – jelentette ki Nagy István agrárminiszter egy februári szakmai rendezvényen,…
Rendkívüli fronthelyzet – Megterhelő napok várnak ránk
A Meteo Klinika tájékoztatása szerint a jövő héten szinte példátlan frontsorozat előtt állunk. Vasárnapra virradóan egy hidegfront érkezik térségünkbe, de előtte…
Négy hevesi karatéka is edzhetett a legendás mester táborában
A Japan Karate Shoto Federation Magyarországi Szövetségének meghívására a shotokan karate legendás alakja, Masao Kagawa kilencdanos mester látogatott hazánkba. A…
Tegyünk a tavaszi fáradtság ellen!
Bár az idő néha kicsit enyhébb, a nappalok még mindig rövidek. A Táplálkozási Akadémia korábbi cikke szerint, a fény életfunkcióink alapvető szabályozója.…
