Archívum
Népszerű
0
Ezúttal a Sprint 2016 sprintelt a legjobban
Tíz háromfős csapat nevezett Heves Város Bowling Bajnokságának 3. fordulójára március 20-án. A tavalyi versenyhez hasonlóan az idén is 12 fordulón keresztül guríthatnak a játékosok, melynek a…
Archívum
Néhány tipp, hogy ne költekezzünk túl húsvétkor!
Madárcsicsergéssel és virágillattal köszöntött bennünket a tavasz, ráadásul hamarosan kezdetét veszi a húsvéti készülődés is: ilyenkor a családok finomabbnál finomabb…
Budapesten ismerkedtek a történelemmel az EJROK diákjai
A 11. c osztály osztályfőnökükkel, Szűcs Hajnalka tanárnővel tanulmányi kiránduláson vett részt a fővárosban.
Sikeres szereplés a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen
Varga Benedek 4.a osztályos tanuló a Zrínyi Ilona Matematikaverseny Heves vármegyei fordulóján 3. helyezést ért el – olvasható a Hevesi…
KiberPajzs – Kezeljük biztonságosan az internetet!
A pénzügyi szolgáltatók ügyfelei sérelmére elszaporodó, valamint az online térben elkövetett bűncselekmények számának növekedése miatt az Országos Rendőr-főkapitányság közös összefogást…
Idén is lesz Településfásítási program, tízezer csemete talál otthonra
A januári igénylés során 13 fafajból 10 ezer fát igényeltek a települések a Településfásítási programban, ezzel tavasszal és ősszel csaknem…
Egy hajszállal maradt le a dobogóról az EJROK-os diák
A Zrínyi Ilona Matematikaversenyen a 12.a osztályos Szedlák Bence a IV. helyen végzett az évfolyamában indulók között Heves vármegyében. A…
Felfedezték Egert az EJROK hatodikos tanulói
A tanulók osztályfőnökükkel, Bardiné Bohács Anikóval és történelemtanárukkal, Kovácsné Szucsik Katalin tanárnővel Egerben jártak. Elsőként megtekintették azt a házat, ahol Gárdonyi…
Négyszeresére növelte a kormány a kárenyhítési alap forrásait
A kivételesen aszályos tavalyi év veszteségeinek mérséklésére március 31-ig több mint 22 ezer termelő részesül összesen 50,6 milliárd forint mezőgazdasági…
Adjunk egy óra nyugalmat a Földnek!
Március 25-én, szombaton este fél kilenc és fél tíz között lesz a Föld órája. Az egyre népszerűbb világméretű kezdeményezés -…
Helytörténeti csapatversenyen emlékeztek a hevesi diákok 1848-ra (albummal)
1848 forradalma alkalmából március 14-én a Helytörténeti Gyűjtemény csapatversenyre várta a város diákjait. A rendezvény célja az volt, hogy a…
