Archívum
Népszerű
0
Magyar Örökség Díjat kapott városunk díszpolgára, Kő Pál szobrászművész
Az idei év nem csupán a 75. születésnapot hozza el Kő Pál számára, aki lelkesedéséből és vitalitásából mit sem veszített az eltelt évek során, hanem…
Archívum
Különleges és változatos alkotások érkeztek a víz világnapi alkotói pályázatra
A Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola idén is meghirdette alkotói pályázatát A Víz Világnapja alkalmából. A sokéves hagyománnyal rendelkező program a környezeti nevelés és a…
Elérkezett a várva várt tavaszi szünet!
Ma van az utolsó tanítási nap a tavaszi szünet előtti, mely az idén 6 napos pihenést ígér a diákoknak. Egészen…
Millió lépés az iskoládért – Segítsünk a hevesi iskoláknak megnyerni a sporteszközöket!
Csoportokat, osztályokat, ismerősöket, szülőket és rokonokat kér az EJROK, hogy segítsen 77 napon belül minél több lépést összegyűjteni, és ezáltal…
XXVI. Tornyai Sándor Fizikai Feladatmegoldó Verseny: 7. helyen zárt az EJROK diákja
A megmérettetést a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium rendezte meg, 8-12. évfolyamos diákok részére. A versenydolgozatok megírására 9-12. évfolyamig 3 óra, nyolcadikosok…
Gyermekrajz pályázatot hirdetett a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság
A felhívás szerint három korosztályban várják a az óvodások és általános iskolások alkotásait, melyeknek a biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszer (gyermekülés)…
Pályázati felhívás gyepmesteri feladatok ellátására
Heves Város Önkormányzata pályázati felhívással keres gyepmesteri feladatok ellátására olyan gazdasági társaságot, egyéni vállalkozót, vagy társadalmi szervezetet, amely rendelkezik a…
Húsvéti lelki nappal hangolódott a Szent Gellért az ünnepre
A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda idén is közösen tartotta meg húsvéti lelki napját a városi sportcsarnokban. A…
Áprilisban kell beíratni leendő elsős gyermekünket az általános iskolába
Az Egri Tankerületi Központ értesíti az érintett szülőket, hogy a fenntartásában működő általános iskolákba a 2023/2024. tanévre az alábbi időpontokban…
A tavaszi szünetben is ingyen utazhatnak az alsó tagozatos diákok Kajla útlevelükkel
Április 6. és 11. között minden gyerek, aki a jegyvásárlás során felmutatja pecsétgyűjtő Kajla útlevelét és személyazonosításra alkalmas igazolványát, korlátlan…
