Archívum
Népszerű
0
Mátyás ugrik ebben az évben – Február 24-e az idén is szökőnap
2016 szökőév, mely több napot tartalmaz az év szokásos hosszánál azért, hogy a naptárt szinkronba hozza a csillagászati (tropikus) évvel, vagy évszakok szerinti idővel. Az…
Archívum
Labdarúgás – Háromgólos különbséggel nyertek a hevesiek
Az apciak ellen játszotta a Heves vármegyei II. osztályú bajnokság 7. fordulójának zárómérkőzését a Hevesi LSC II, amit 4-1-re nyert.
Bonyár István tanár úrra emlékeztek a hevesi teniszezők – fotók
Október első napján Bonyár István tanár úrra emlékeztünk, aki pedagógus pályája során számtalan gyerekkel és felnőttel ismertette meg a teniszt. Neve…
DUMASZINHÁZ-Lakatos László és Musimbe Dennis teltház előtt meg tudta magyarázni Hevesen
Telt ház előtt magyarázkodhatott a humorista páros a Békével jöttünk című est folytatásában, szeptember 30-án. A Hevesi Művelődési Központ színpadán…
Így zajlott az Európai Mobilitási Hét a Körzetiben! (videóval)
Idén szeptemberben huszonkettedik alkalommal rendezték meg az Európai Mobilitási Hetet, amelynek célja, a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése volt.…
A mesék világába utaztak a Hevesi József Tagiskola diákjai (fotókkal)
A magyar népmese alkalmából mesedélutánt rendeztek az alsó tagozatos tanító nénik és segítőik a tanítványaik részére. A programról Molnárné Szabó Márta, az alsó…
Megbízható módszerek az elektroszmog csökkentésére: ezeket nem árt tudni! (videóval)
A Nemzeti Média- és Hírközlései Hatóságtól (NMHH) már többször igényeltek hivatalos mérést azért, mert egy megvásárolt elektroszmog-mérőeszköz a normálistól való…
Az ön gyermeke is bajnokká válhat!
Újból elkezdődtek a 15 éve működő Hevesi Karate Klub edzései, melyre hívnak és várnak minden kedves érdeklődő gyermeket, aki szeretne egy…
Szent Gellért hét a hevesi katolikus iskolában
Hagyományainkhoz híven, idén is megszervezésre került iskolánkban a Szent Gellért hét, mely változatos programokkal színesítette hétköznapjainkat. Tematikus hetünkben 2023. szeptember…
Regionális Ifjúsági Találkozó Hevesen
A katolikus iskolák térségi találkozója harmadik alkalommal került megrendezésre 2023. szeptember 22-én a hevesi Szent Gellért Katolikus Általános Iskolában. Az…
Jó hírek érkeztek a fűtési szezon előtt
Az Energiaügyi Minisztérium októbertől még alacsonyabb szintre szorítja az intézmények távhő díjait. A nem lakossági fogyasztók januárban egyszer már megfelezett…
