Archívum
Népszerű
0
Még több mint 10 napig kérheti, hogy a NAV készítse adóbevallását
Február 1-ig választhatják a személyi jövedelemadó (szja) bevallás új formáját az erre jogosult magánszemélyek, vagyis kérhetik, hogy az adóhatóság készítse el helyettük a bevallást. Aki…
Archívum
Atlétika – Szép termés a “kölyköktől”
Az elmúlt vasárnap vettek részt fiatal atlétáink a budapesti Kölyökből Atléta Program U12 Versenyen. Az A-Plast Ikarus BSE Kertvárosi Atlétika színeiben induló…
Az éden határán filmbemutató – Látvány és dallam valódi harmóniája
Premier vetítésen vehettek részt az érdeklődők november 16-án, Hevesen. Jakab Tibor “Az éden határán” c. természetfilmje elsőként városunk művelődési központjában,…
Sikeres hevesi kézilabdás hétvége
Az U/20-as bajnokságban a Mezőkeresztes gárdáját fogadták a hevesiek, közvetlenül a mérkőzés előtt pedig a megyei bajnokságban szereplő Tiszaújváros látogatott településünkre. Mindkét összecsapáson kevés…
Rekordszámú résztvevő a Réti Csaba Emlékversenyen
Idén harminc éves a hevesi Top Fitt Gym Konditerem, amely ebben az esztendőben 24. alkalommal rendezte meg a fiatalon elhunyt…
Mezei Futó Korosztályos Verseny: Tóth Zara erős mezőnyben állta meg a helyét!
Az idei mezei futóverseny igencsak népes mezőnyt vonzott, amely nemcsak a sportág iránti elkötelezettséget, hanem a verseny színvonalát is tükrözte.…
Ezüst minősítést ért el a hevesi diák a Palóc Mesemondó Találkozón (videóval)
2024. november 13-án az Egri Kulturális és Művészeti Központ Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban került megrendezésre a Heves vármegyei Palóc Mesemondó…
A Rádiókabaré legnépszerűbb humorpárosa lép fel városunkban: Aradi Varga Show
Aradi Tibor és Varga Ferenc József 25 éve lépett először közösen színpadra. Most 2024. november 22-én 19:00-s kezdéssel Hevesre érkeznek…
2025 januárjától kamatmentes munkáshitelt igényelhetnek a fiatalok
A 17–25 év közötti fiatal munkavállalók 4 millió forintnyi kamatmentes hitelt vehetnek fel 10 éves futamidő mellett. A kamatmentes munkáshitel…
Együtt a kultúráért: szakmai nap Hevesen (fotókkal)
2024. november 13-án ismét városunkban, a Művelődési Központban került megrendezésre a Heves Vármegyei Közművelődési Szakmai Nap. Az esemény célja a…
Egyházkerületi ifi napon vettek részt az EJROK diákjai
A Tiszáninneni Református Egyházkerület november 8-án Miskolcon szervezett egyházkerületi ifi napot a református intézményekben tanuló fiatalok számára. A Generali Aréna…
