Parafrázis 2020 címmel országos festészeti versenyt hirdetett az Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet az alapfokú művészeti iskolák növendékei számára. Tóth Janka, a Hevesi Körzeti Általános Iskola 6.a osztályos tanulója alkotásáért a verseny különdíját kapta.
A pályázók első fordulós feladata az volt, hogy egy meglévő műalkotást újragondoljanak, újraértelmezzenek, reflektáljanak az eredeti műre – azaz átfogalmazzák a műalkotást olyan módon, hogy a kép felismerhető maradjon, de új, más formában, stílusban, esetleg más eszközhasználattal, vagy akár csak szokatlan módon jelenítsék meg azt.
A versenyen két körzetis diák is kiemelkedően szerepelt. Tóth Janka Delacroix: Villámlástól megrettent ló c. festményét gondolta újra, mellyel elnyerte az ítészek tetszését. Az országos döntőben két feladatot kellett megoldania: kapott egy képrészletet, azt kellett folytatni, kiegészíteni, illetve Kányádi Sándor versét illusztrálni. Ezeket pontozták, így alakult ki a sorrend.
A megmérettetésről Árvai Erzsébet, a diákok felkészítője számolt be: “Nagyon magas szintű verseny volt, kevés pontszám különbséggel. Az ország minden részéből sok nevezés érkezett, csak a Janka korosztályából 23 döntős került ki. Az alkotások közül is kiemelkedett az ő képe. Volt egy másik, igazán tehetséges tanulónk, Pocsai Dzsenifer, az ő festményét is beválogatták a döntőbe.”




