2026. July 23. Lenke napja

Hagyományőrző Civil Nap a Marci hagyomány szellemében – fotókkal

0

Színes programokkal, népzenei és néptáncos bemutatókkal, valamint kézműves foglalkozásokkal várták az érdeklődőket a Hagyományőrző Civil Napon, amelyet a Radics Folkudvarban rendeztek meg. Az esemény célja a helyi hagyományok ápolása, a közösségi értékek bemutatása és a civil szervezetek összefogásának erősítése volt. A rendezvény a Hevesi Marci hagyomány szellemében zajlott, amely hosszú évek óta fontos része városunk kulturális életének.

A program zászlófelvonással kezdődött, majd Sveiczer Sándor polgármester köszöntötte a megjelenteket.

Az olyan alkalmak, mint a mai is, a tradíciók megóvásának fontosságára hívják fel a figyelmet, hiszen azok mutatják egy-egy közösség szolidaritását, és biztosítják összefogásának erejét.

Amikor visszatekintünk a hevesi civil szervezetek gazdag éveire, egyértelműen kijelenthetjük, hogy a civilek a hagyományok megőrzésével jelentős mértékben erősítették városunkban a lokálpatrióta szellemet.
Legyen minél több ilyen kezdeményezés településünkön, hogy mi, akik itt élünk, büszkén vállaljuk és jelentsük ki: hevesiek vagyunk! Bízom benne, hogy még sok ilyen színvonalas rendezvénnyel büszkélkedhetünk” – húzta alá Sveiczer Sándor.

 Tisztelettel és elismeréssel gratulálok a program szíve-lelkének, Báder Miklósné Verona elnök asszonynak, a Csillagvirág Népművészeti Egyesület tagjaninak, elnökének, a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezetnek, a civil segítőknek, a közreműkodő hevesi intézményeknek, és természetesen mindenkinek, aki részt vett és vesz a szinvonalas hagyományőrző program életben tartásában, szervezésében, lebonyolításában!” – tette hozzá a városvezető.

Buzás Eszter Mária, az NMI Heves Vármegyei igazgatója nyitotta meg a „Tudásunkkal kézenfogva” című szakköri kiállítás, amely a helyi alkotóközösségek munkáját mutatta be.

A nap folyamán civil toborzót is tartottak, valamint mesterségbemutatók és kézműves foglalkozások várták a látogatókat.

A színpadi programok során fellépett a Jász Banda, az Arany János úti óvodások tánccsoportja, valamint a Hevesi Nyugdíjas Egyesület kórusa. Nagy érdeklődés kísérte az „Él, mint Marci Hevesen” című előadást, amely Gy. Gömöri Ilona muzeológus és Erdészné Turcsányi Katalin, a Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese segítségével eredt a helyi legenda nyomába. A Csillagvirág kórus műsora után átadták a tehetséges gyermekeknek járó elismeréseket, majd a város intézményei mutatkoztak be a Kultur-blokk keretében.

Délben a résztvevők a „Szomszéd főztje mindig jobb” elnevezésű kóstolón ismerkedhettek a helyi ízekkel, ezt követően az EJROK Brass zenekar adott koncertet. A délutáni táncgálát a Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola szervezte.

A rendezvény egyik leglátványosabb része a 14.30-kor kezdődő folklórműsor volt, amelyen a Bodonyi Kenderszer Néptáncegyüttes, a Felsőtárkányi Hagyományőrzők és a Szabad Szombat Táncegyüttes is fellépett. A napot közös finálé és táncház zárta, ahol a résztvevők maguk is bekapcsolódhattak a népi táncok világába.

A kísérőprogramok között gyermek kézműves foglalkozások és egy, Heves város Örökös Marcijának tiszteletére rendezett kiállítás is helyet kapott.

“Tisztelettel és elismeréssel gratulálok a program szíve-lelkének, Báder Miklósné Verona elnök asszonynak, a Csillagvirág Népművészeti Egyesület tagjaninak, elnökének, a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezetnek, a civil segítőknek, a közreműkodő hevesi intézményeknek, és természetesen mindenkinek, aki részt vett és vesz a szinvonalas hagyományőrző program életben tartásában, szervezésében, lebonyolításában!” – emelte ki Sveiczer Sándor polgármester.

A hagyományőrző civil nap Heves Város Önkormányzata, a Heves Városért Közösség, a Hevesi Művelődési és Közgyűjteményi Központ, valamint a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósult meg.

 

fotók: Hevesi Hírportál

Hozzászólások lezárva.