2026. September 22. Móric napja

A hevesi templom százéves történetét ünnepelte a református gyülekezet

0

Jubileumi hálaadó istentiszteleten emlékezett a hevesi református közösség a templom építésének kezdetére, az elmúlt évszázad meghatározó eseményeire és az előttük járó generációk szolgálatára. A szeptember 20-i ünnepi alkalmon egyúttal hálát adtak az új közösségi ház elkészültéért is.

A hevesi református templomban tartott ünnepi alkalom középpontjában a múlt felidézése, a jelenért érzett hála és a jövőbe vetett bizalom állt. Az istentiszteleten Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. A szolgálat alapjául a Krónikák második könyvének 9. fejezetéből az első nyolc vers, valamint Sámuel első könyvének 7. fejezetéből a 12. vers szolgált. Ez utóbbi adta az ünnepség vezérigéjét is: „Mindeddig megsegített minket az Úr!” Az igék a visszatekintés és a hála mellett a közösség jövőbe vetett reménységét is kifejezték.

Az ünnepi alkalmon Gordos Attila, az Egervölgyi Református Egyházmegye esperese a folyamatos megújulás fontosságát emelte ki. Mint rámutatott, a hevesi református közösség története jóval korábban kezdődött, mint a jelenlegi templomé, fennmaradásához pedig az évszázadok során sokszor komoly erőfeszítésekre volt szükség. A közösségnek ezért újra és újra alkalmazkodnia kellett a változó körülményekhez, ami szerinte a kreativitás és az innovatív gondolkodás szép példája.

A gyülekezet és a templom történetét Gyimesiné Gömöri Ilona muzeológus idézte fel. Előadásában egészen a templomépítést megelőző időszakig vezette vissza a hallgatóságot. Mint elmondta, a hevesi reformátusokról már az 1570-es évekből is maradtak fenn írásos említések. A török hódoltság azonban alapvetően megváltoztatta a térség életét: a környék jelentős része elnéptelenedett, majd a 17. századtól fokozatosan indult újra a benépesülés. A 18. században újabb betelepülési folyamatok zajlottak, amelyek során elsősorban felvidéki nemesi családok érkeztek Hevesre és környékére.

A református közösség megszervezésében a Fáy, Ónody, Bernáthfalvy Bernáth, Nemesbikki Nyíreő és Runyai Soldos családok játszottak meghatározó szerepet. A hevesiek kezdetben a Szárazbőn és Tenkben élő reformátusokkal együtt az átányi anyaegyházhoz tartoztak.

Az önállósodás folyamata 1790-től gyorsult fel. Ekkortól már saját anyakönyvet vezettek, 1820-tól iskolát működtettek, majd 1852-ben templomot építettek. A gyülekezet végül 1859-ben vált teljesen önálló egyházközséggé, amelyhez a református földbirtokosok támogatása is hozzájárult. A 19. század végére már erős és szervezett közösség működött Hevesen.

A 20. században ugyan változó időszakokat élt meg a gyülekezet, mégis erre az időszakra esik egyik legjelentősebb építkezése is. 1926 és 1929 között épült fel a ma is álló református templom, amelynek létrehozása a korabeli nehéz gazdasági körülmények között komoly áldozatokat követelt.

A korabeli Sárospataki Református Lapok beszámolója szerint az építkezés mögött széles körű összefogás bontakozott ki. A templom teljes költségeit azonban így sem sikerült helyben előteremteni: országos gyűjtést szerveztek, és állami kölcsön felvételére is szükség volt.

Az épület máig őriz több olyan részletet, amely az eredeti templombelső hangulatát idézi. Megmaradt többek között a fa szószék és a Mózes-szék, valamint az eredeti padok és a belső padozat. Az ablakokat 1935-ben a gyülekezet tagjainak adományaiból készítették el, az adományozó családok nevét is feltüntetve. Ugyanebben az évben készült el az úrasztala is, műkőből.

Az egyházközség számára különösen nehéz időszak következett az államosítás idején. A gyülekezet elveszítette földjeit és iskoláját, tagjai közül pedig sokan más településekre kerültek. 1970-től közel egy évtizeden át Átányból és Maklárról érkező lelkipásztorok szolgáltak Hevesen. A közösségi élet csak 1978-tól kezdett ismét erősödni, Tímár Pálné tiszteletes asszony szolgálatának köszönhetően.

Újabb jelentős fordulatot hozott Mészáros Ildikó lelkész érkezése 1996-ban. Huszonhat év után ismét helyben élő lelkipásztora lett a gyülekezetnek. A lelkész az ünnepségen úgy fogalmazott, hogy a hevesi református közösség nem tekinthető hagyományos értelemben vett tradicionális gyülekezetnek. Véleménye szerint azok, akik ma részt vesznek az istentiszteleteken, nem pusztán megszokásból érkeznek, hanem belső indíttatásból, nyitottan és várakozással.

Mészáros Ildikó szolgálata alatt 1997-ben újabb teljes körű külső és belső műemléki felújításon esett át a templom. A munkálatok a toronysisakot is érintették, amely ekkor vörösréz borítást kapott. Ezt követően a parókia épületét is korszerűsítették és bővítették, majd 2005-ben ravatalozó épült a temetőben. A templom belső tere 2015-ben újabb különleges részlettel gazdagodott: a karzat belső homlokzatára négy festett kazetta került, amelyeket Dávid Áron népi iparművész adományozott a gyülekezetnek.

A mostani jubileum így nem csupán egy százéves épület évfordulójáról szólt. A hevesi reformátusok egy olyan közösség történetére tekintettek vissza, amely több évszázadon keresztül, nehéz időszakokon át is megőrizte identitását.

Az ünnepség egyben az új közösségi házért való hálaadás alkalma is volt. Az épület alapkövét 2022-ben helyezték el, az elkészült létesítményt pedig idén vehették birtokba. Az új közösségi tér a gyülekezeti élet mellett a település családi programjainak is helyet adhat. Így a templom százéves történetének jubileuma egy új fejezet kezdetével is összekapcsolódott: a közösség nemcsak az elődök örökségére emlékezett, hanem egy új, a következő generációkat szolgáló tér megszületéséért is hálát adott.

 

Hozzászólások lezárva.