2026. July 2. Ottó napja

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás a rászoruló gyerekeknek

0

Magyarországon egyetlen gyermek sem indulhat hátrányból azért, mert családja nehezebb helyzetben, nehezebb körülmények között él. Ezért a kormány a rászoruló gyerekek számára 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást vezet be.

Ma Magyarországon más jövő vár a biztonságban élő és a nehéz sorsú gyermekre. Elfogadottá vált, hogy a rászoruló gyermekek számára nincs kitörési lehetőség, sorsuk eldől azzal, hová, milyen körülmények közé születnek. Ez az utóbbi évtizedekben a mindennapok valósága lett, pedig nem természetes helyzet. Egyetlen gyermek sem indulhat úgy neki az életnek, hogy nehéz körülményei miatt kisebb esélye legyen a tanulásra, előrejutásra, kitörésre. Ehhez változtatni kell korábbi, rossz politikai döntések egész során. Ennek első lépése az iskolakezdési támogatás bevezetése.

Az új támogatási rendszer kialakítása összetett és nehéz feladat, különösen a megörökölt szociális és nyilvántartási rendszerben. A kormány azonban nem vár a segítséggel a következő tanévig, hanem minél hamarabb, még az idei iskolakezdés előtt eljuttatja a támogatást a rászoruló családokhoz.

Pontosan kiknek jár a támogatás?
Több csoportot határoz meg a kormány, akik jogosultak erre a támogatásra:

  • minden gyermek, akinek családja rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül,
  • minden tartósan beteg, súlyos fogyatékkal élő gyermek,
  • minden sajátos nevelésű igényű gyermek,
  • minden gyermek, aki részt vesz a Dobbantó programban vagy Műhelyiskolai képzésben,
  • minden gyermek, aki egyszülős családban él,
  • minden gyermekvédelmi intézményben, vagy a nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek,
  • minden árvaellátásban részesülő gyerek.

Ez a kormány számításai szerint 400 ezer magyar gyermeket érint.

Mit kell tennie az érintett családoknak?
Semmit. A támogatást olyan, már létező jogosultságokhoz kötik, amelyeknél az állam korábban megállapította a rászorultságot.

Hogyan kapják meg a gyermekek ezt a támogatást?
A kormány két részletben utalja el a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást a rászoruló gyermekek családjának. Az első 50 ezer forintos részletet a Magyar Államkincstár utalja legkésőbb 2026. augusztus 24-ig. Ebből a családok még a tanévkezdet előtt meg tudják vásárolni mindazt, ami az iskolai oktatáshoz szükséges. A második 50 ezer forintos részletet novemberben kapják a családok utalvány formájában, ezeket az utalványokat továbbra is csak a gyerekek iskoláztatására lehet felhasználni.

Kell a támogatás után adózni?
Nem. A 100 ezer forintos támogatás teljes összege adómentes, és nem vonható végrehajtás alá sem.

Miért szükséges bevezetni ezt a támogatást?
Minden tanévkezdet előtt családok százezrei aggódnak, hogy miből lesz a gyereknek új iskolatáska, tanszerek vagy új cipő. A 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás célja, hogy a nehéz sorsú gyermekek se induljanak hátrányból.

Forrás: kormany.hu

Hozzászólások lezárva.