A Hagyományok Háza és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége közösen hirdette meg pályázatát a XVIII. Élő népművészet – Országos Népművészeti Kiállításon való részvételre. A pályázaton kiemelkedő sikert értek el a hevesi Csillagvirág Népművészeti Egyesület alkotói.
A felhívás célja az volt, hogy olyan alkotások szülessenek, amelyek a hagyományos népművészet értékeiből merítenek, ugyanakkor megfelelnek a 21. század elvárásainak is. A szervezők olyan tárgyakat vártak, amelyek könnyen beilleszthetők a mai környezet-, lakás-, viselet- és ajándéktárgy-kultúrába, ezáltal is segítve a népművészeti örökség kortárs megjelenését és mindennapi használatát. A jelentkezők olyan munkákat nyújtottak be, amelyek a hagyományos kézműves technikákra épülnek, de új formában és funkcióban jelennek meg a használati tárgyakon. A beérkezett alkotások közül a zsűri a legszínvonalasabb és leginkább példaértékű műveket választotta ki kiállításra, a legkiemelkedőbb alkotók pedig díjazásban is részesültek. A hevesi művészek különösen a szövés szakágban jeleskedtek, ahol régiós díjat nyertek.
A pályázat két fordulóban zajlik: tavasszal a régiós zsűrizések és kiállítások kerülnek megrendezésre, míg ősszel az országos tárlatra kiválasztott legkiválóbb alkotásokat a Néprajzi Múzeum mutatja be a nagyközönségnek.
