2024. June 17. Laura, Alida napja

Megkezdte munkáját az új képviselő-testület Hevesen

0

Alakuló ülését tartotta Heves város új képviselő-testülete. A választási eredményeket a HVB elnöke, Fodor Endre ismertette.

Az újonnan megalakult képviselő-testület tagjai: Sveiczer Sándor polgármester, aki második ciklusát kezdi. Két társadalmi megbízatású alpolgármestert választott a grémium Makó Nándor és Kovács István személyében, valamint egyházi ügyekért felelős tanácsnok lett Lányi József.

Minden egyéni körzetben a Fidesz-KDNP jelöltjei nyertek Hevesen!

Sveiczer Sándor polgármester szerkesztőségünk kérdésére válaszolva kiemelte: “Mindenekelőtt tisztelettel köszönöm a hevesieknek, hogy hittek nekem és bíznak bennem, hiszen a győzelmet nekik köszönhetem. Nem egy hónap a kampány, hanem öt évig kellett a sikerért tisztességgel dolgozni. Magam és a Fidesz-KDNP-s képviselők nevében is köszönöm azt a felhatalmazást, amit megkaptunk ahhoz, hogy Heves városát irányíthassuk a következő 5 évben.

Az elismerés azonban Szabó Zsoltnak, a térség országgyűlési képviselőjének is szól, aki az elmúlt években segítette a munkánkat, szívügyének tekintette a település fejlesztését és maximálisan támogatta az előrehaladást. Nehéz, közös út vezetett idáig, amiben benne van a képviselő-testület támogató bizalma, Szabó Zsoltnak, a hivatal dolgozóinak, a vállalkozóknak és minden hevesinek a munkája.

Nagyon sok előkészített projekt van jelenleg is, melyek megvalósítása a következő években várható. Minden olyan fejlesztést fontosnak tartunk, amellyel Heves város előbbre jut és szolgálni tudja a város lakosságát. Célunk az, hogy mindenki szeressen Hevesen élni, büszke legyen városára. Támogatjuk óvodáinkat, iskoláinkat, középiskolánkat. Támogatjuk, a civileket, nyugdíjasokat, s mindenkit aki kicsit is előbbre akarja vinni közös dolgainkat. Folyamatosan támogatjuk a sportot, sportolókat, akik sikereikkel dicsőséget hoznak Heves városának is.

A munkában számítunk mindenkire, akinek fontos Heves. Számítunk a kormányzat és Szabó Zsolt országgyűlési képviselő úr további támogatására is!”

A városvezető az eredményről elmondta, nagyon örül annak, hogy a hevesiek ismét bizalmat szavaztak számára a következő öt éves ciklusra is.

Külön örülök annak, hogy a FIDESZ-KDNP-nek most mind a nyolc körzetet sikerült megnyernie. Ez még nagyobb felhatalmazás arra, hogy a következő öt évben sokkal jobban fejlesszük a várost – húzta alá Sveiczer Sándor.

A következőképpen alakul a város önkormányzatának képviselő-testülete:

1. választókörzet: Makó Nándor (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KDNP)
2. választókörzet: Fekete István (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KDNP)
3. választókörzet: Kovács István (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KDNP)
4. választókörzet: Lányi József (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KDNP)
5. választókörzet: Sveiczer Sándor (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KDNP)
6. választókörzet: Grimplinyi Sándor (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KDNP)
7. választókörzet: Ivanics Róbert (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KDNP)
8. választókörzet: Kozma Tamás (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KDNP)

Kompenzációs listás képviselők:

  • Kis Tamás (Jobbik Magyarországért Mozgalom)
  • Laczházi Viktória Ilona (Jobbik Magyarországért Mozgalom)
  • Pataki Lászlóné (Jobbik Magyarországért Mozgalom)

FOTÓ: Jakab Tibor/Hevesi Hírportál

Hozzászólások lezárva.