2024. April 19. Emma napja

Lezárult a tanév az EJROK-ban

0

Június 28 -án az Eötvösben is befejeződött a tanév. Az ünnepélyes zászlóbehozatal és a Himnusz elhangzása után az énekkart hallgathattuk meg. Majd Makay László nagytiszteletű úr igei szolgálata következett, melyben többek között arról beszélt, hogy Jézus hatalmát észrevenni ma is lehetséges. „Ki hatalmazott fel, hogy megbocsáss, gyógyulást, és zsákutcába jutott életnek újrakezdést adj?” A korabeli kérdezőkhöz hasonlóan mi is eldöntjük, hogy úgysem igaz a jézusi válasz, vagy… ? A válasz mindenkinél ott van.

Az elgondolkodtató mondatok után egy vidám verset adott elő Kajdi Viktor 8. osztályos tanuló, majd Svoóbné Lénárt Ágnes igazgatóhelyettes köszöntötte a megjelenteket. Ezután Együd László igazgató úr értékelte a mögöttünk hagyott tanévet, kiemelve, hogy mennyire fontos az önértékelés mindenki számára.

Ezt követően a jutalmazásokra került a sor: a 8.osztály megőrizte a legjobb tanulmányi eredményt elért osztálynak járó vándorserleget. Kimagasló sport-, verseny- és tanulmányi eredményért több tanuló könyvjutalmat vehetett át.

Külön örömünkre szolgált,hogy két diákunk, Csivincsik Adél és Csivincsik Laura (8.a osztály) a Magyarország jó tanulója, jó sportolója miniszteri elismerésben részesült. Végül nyugdíjba vonuló tanárainktól és az SzMK elnökétől köszöntünk el. A tanévzáró a Szózattal és a zászlókivitellel ért véget. Az ünnepséget követően minden diák átvette az év munkáját tükröző bizonyítványát. Mindenkinek tartalmas nyarat, kellemes feltöltődést kívánunk!

Svoóbné Lénárt Ágnes

Hozzászólások lezárva.