A hevesi sportcsarnokban mérkőztek a Bozsik Program fiatal sportolói
Székely Károly szervezésében került megrendezésre az OTP Bozsik Program a Heves Városi Sport-és Rendezvénycsarnok 2018. január 27-én.
Székely Károly szervezésében került megrendezésre az OTP Bozsik Program a Heves Városi Sport-és Rendezvénycsarnok 2018. január 27-én.
Többévnyi hagyományt követve a Heves Megyei Kézilabda Szövetség kezdeményezésére az idén is megrendezésre került a Kurzweil István emléktorna.
Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően, az idei évben is sor került Heves város 2017-ben nyújtott sport teljesítményeinek díjazására. Az öttagú…
Újból összemérik ügyességüket Heves Város Bowling Bajnoksága 2018. évi versenysorozatán azok a csapatok, akik már az előző három évben is…
Az újonc korosztályú (2005-ös születésű) atlétáink közül egyedül KOVÁCS JANKA az, aki nem súlylökésben versenyez. Ő ezen a hétvégén két…
A női kézilabda szakosztály három csapata megkezdte felkészülését a 2017/2018-as tavaszi évadra. A részletekről Makó Nándor edző, városunk sportért felelős…
A Heves Városi Sport-és Rendezvénycsarnok küzdőtere immár 5. alkalommal biztosított helyszínt az Újévi Kézilabda Gálának. A január 20-án megrendezett sportesemény…
Alig egy héttel a nyíregyházi évadnyitó verseny után, öt hevesi súlylökő január 20-án ismét dobókörbe lépett, ezúttal a Budapest Bajnokságon.…
Eldőlt, hogy Fucsovics Márton Roger Federer ellen a Rod Laver Arénában léphet pályára az ausztrál nyílt teniszbajnokság negyedik fordulójában, ahol…
Labdarúgó torna megrendezésével emlékeztek 2018. január 13-án Szabo Dániel Leventére Hevesen. A program szervezője a tavaly május 30-án hajnalban autóbalesetet…