Fut a Heves – Újdonság volt a 6 kilométeres Eper-futás
Az idei tavaszi “Fut a Heves” legifjabb indulója 2016-ban született, de volt futóbabakocsis anyuka is a nevezők között. A szervezők…
Az idei tavaszi “Fut a Heves” legifjabb indulója 2016-ban született, de volt futóbabakocsis anyuka is a nevezők között. A szervezők…
Az utolsó NBII-ES bajnoki fordulóban győzelmi kényszerrel lépett idegenben pályára a hevesi csapat, hiszen a füzesabonyiak szombati diadalukkal egy pont…
Intézményi hagyományként minden tanév áprilisában szakiskolai szakmai napot tartunk. Vendégül látjuk hasonló intézmények diákjait, akik szervezett program keretében vesznek részt…
Huszonegy klub – ebből 6 romániai – 212 résztvevőjével rendezték meg Mátészalkán a Szatmár Kupa elnevezésű Nemzetközi Karate Versenyt 2018.…
A múlt héten zajlottak le az atlétika diákolimpia megyei döntői, melyen a Körzeti Tagiskolát 17 egyéni versenyző és 3 több…
Negyedik évben hirdette meg településünk önkormányzata a Hevesi Nagy Ho-Ho-Horgász versenyt, mely cím elnyeréséért az idén is számos jelentkezőt várnak.…
Négy nappal a Tiszaújvárosban megrendezett verseny követőn, május elsején a hevesi atléták közül tizenegyen újra rajthoz álltak. Ezúttal Albertirsán küzdöttek…
Hazai pályán fogadta május 6-án a Hevestherm-Hevesi LSC a Bélapátfalva csapatát, és a félidő 0:1-es állását megfordítva – Vágó Zoltán…
Márton Anita súlylökő világbajnok érte el a legjobb eredményt az 1. Veszprémi Súlylökő Párbajon, párban pedig az Aranyi Ferenc-Detrik Balázs…
Makó-Varga Szilvia és Kovácsné Szűcs Noémi aktív pályafutásuk végén elbúcsúztak a csapattól a hétvégi mérkőzésen. Szenzációs mérkőzésen, méltóképpen búcsúztattuk el a…