Halála előtt is nemzetét féltette – Száz éve halt meg Ady Endre
1919. január 27-én halt meg Ady Endre költő, újságíró. A 20. század egyik legnagyobb költője elszegényedett köznemesi család sarjaként jött…
1919. január 27-én halt meg Ady Endre költő, újságíró. A 20. század egyik legnagyobb költője elszegényedett köznemesi család sarjaként jött…
Január 21-én az intézmény két osztálya a budapesti Bűvösvölgybe látogatott el. A Bűvösvölgy médiaértés-oktató központokat a Nemzeti Média- és Hírközlési…
A Körúti Színház februárban ismét ellátogat Hevesre, Neil Simon egy korai vígjátékával. A „Mezítláb a parkban” tartalmazza a komédiák minden…
Négy előadás során szórakoztatja közönségét Keindl Péter, Tóth Miklós és Lólé Mihály, azaz a Ke-Tó-Ló Produkció, Csehov-Kiss Csaba „De mi…
A Víz Világnapja alkalmából hirdet alkotói pályázatot a Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola. A több éves hagyománnyal rendelkező pályázat a környezeti nevelés és…
Verebes István 1979-ben írt Üzenet című színdarabját, a Horváth Mihály Gimnázium négy tehetséges végzős diákja – közöttük a hevesi Maczky-Kő Bálint…
Évek óta fergeteges meglepetéskoncerttel köszöntik az új esztendőt a hevesi fúvósok és a mazsorettek. Ezt a sokak által várt zenei…
Évek óta telt ház előtt, fergeteges meglepetéskoncerttel köszöntik az új esztendőt a hevesi fúvósok és a mazsorettek. Ezt a sokak…
TeltHáz előtt lépett fel a legendás zenész Hevesen
Felújítják, korszerűsítik és bővítik is az épületet. A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat szerint Törőcsik Mari Házzá alakítják át…